MédiatechnikaÉrettségi után tanár akartam lenni és Kudlik Júlia…

Médiatechnika | 2011. Október 09., Vasárnap 00:00

Barkó Judittal, a Duna Televízió alapító tagjával Babiczky László beszélgetett.

 

Önéletrajzodban az írod „sok mindent csináltam: tanítottam angolt, hordtam ki újságot, voltam orvosi könyvtáros”. Hogyan indult? 

 

1.F -f.JPG

 

Édesapám villamosmérnök volt, édesanyám balerinának készült, zongorázni tanult, ám az élet elsodorta álmaitól, egy divatcégnél titkárságvetető lett. Érettségi után tanár akartam lenni és Kudlik Julia. Nem vettek fel azonnal az egyetemre, de akkor már volt idegenvezetői vizsgám és a nyelvvizsgám is, így elkezdtem tolmácsolni és idegenvezetőként dolgozni.17 évesen már angol korrepetálást vállaltam. Később  az ELTE tanárképző karán angol-magyar szakon diplomáztam.  Évekig tanítottam is általános iskolában, és nyelviskolában is, és nagyon élvezetem.

 

Hogyan kezdődött a televíziós pálya?

 

Az akkori páromat hívták telefonon, hogy indul egy új televízió, jöjjön próbafelvételre, mert bemondókat keresnek.  Épp nem tud a telefonhoz jönni, de megkérdezem.- mondtam. Nem érdekelte, bár én igyekeztem a telefonkagylót befogni és rábeszélni, hogy vállalja, hisz én világ életemben ezt szerettem volna csinálni. És ez a mondat behallatszott a telefonba. Most se tudom ki volt, aki hívott, csak azt tudom, hogy ekkor kaptam egy lehetőséget: „olyan kellemes hangja van, nem akarja megpróbálni?”. De!- vágtam rá. Az első meghallgatásra nem mentem be, mert olyan sok híres színészt láttam ott, hogy megrettentem. Pár nap múlva hívtak újra, hogy lesz még egy válogatás. Ha jól emlékszem, híreket kellett felolvasni. A felvételeket megnézte Fischer Tanár Úr és bizalmat szavazott nekem is.

 

2. Kép 002.jpg

 

Így kerültem be egy gyorstalpaló tanfolyamra, ahol a bemondóság alapjairól tanultunk….akkoriban még létezett ez a műfaj… Ez után kerülhettem abba a bemondó csapatba, akik a Duna Televíziót elindították 1992 decemberében. Az első szereplésemre jól emlékszem. Szó szerint meg kellett tanulnunk a bemondó szöveget, és a papírba nem illett belenézni…súgógép nálunk még nem volt. Utólag…nos,  egy riadt lány volt a képernyőn. Bozsogi János rendező később bizalmat szavazott Kalocsai Andreának, és nekem, hogy a semmiből létrehozzuk a hamarosan nagyon sikeres Kedves című női magazinműsort. Volt benne burleszk, helikopteres felvétel, sok-sok bejátszás, külföldön forgattunk, vitorlás hajóról jelentkeztünk be, sőt egyszer a Vidámpark körhintájáról leszerelték a hintákat és fölkötöttek bennünket boszorkányjelmezben, hogy úgy nézzen ki, mintha repülnénk. Akkoriban a hatvan perces műsort 5 napig forgattuk, rengeteg helyszínen! János bizalmáért, és törődéséért örökké hálás leszek.

 

Ő volt az első rendeződ?

 

Sokáig. És most utólag az mondom, hogy nagyon türelmes volt. Akkor nem így éreztem. Valamiért bízott bennünk. Azt, hogy a kamera előtt ma már kényelmesen érzem magam, elsősorban neki köszönhetem.

 

A Duna Televízió első alkotói, rendezői filmesek voltak, hozták e terület igényességét, gyakorlatát. Az akkori elnök Sára Sándor jól jelképezi ezt a szemléletet.

 

3.bemondó.jpg4.Kalendárium.jpg

 

A Dunások azon nőttek fel, hogy a televízióban nincs demokrácia, sokkal inkább egy fajta egészséges tiszteleten alapuló szigorú hierarchia: van a rendező, az operatőr, a szerkesztő és csak utána a riporter, a műsorvezető. Ugyanakkor azt tanultuk, hogy ez közös alkotás: azért mert én vagyok a műsorvezető, még cipelhetem a smink ládát, arrébb rakhatok egy kábelt.

 

A híradótól vezetett az utad a kulturális műsorok felé. Tudatos volt ez?

 

Engem nem a politika, hanem az ember érdekelt. Ez akkor is igaz volt, ha politikussal kellett interjút készítenem. Szerencsére soha nem kerültem olyan helyzetbe, hogy megmondták volna, hogy mit kell kérdeznem. A rendszerváltás utáni évek sok-sok politikusával beszélgettem. Évekig vezettem Híradót is, de azt hiszem az nem az én műfajom, viszont jó, hogy kipróbálhattam, rengeteget tanultam belőle: precizitást, pontosságot, azonnali megoldásokat, szakszerűséget.

 

Hogyan jött a váltás? Véletlen volt, vagy akartad?

 

Egy jó darabig párhuzamosan voltam bemondó, híradós, és még a Kedves magazin is rendszeresen futott. Később hívtak a reggeli műsorba dolgozni, az első címe Virradóra volt, azután a címek változtak, de hosszú éveken át keltem hajnali háromkor Később elindult a délutáni Kalendárium című közszolgálati magazin, nagyon szerettük, és a nézők is. A mai Kívánságkosár ősét is mi indítottuk el Kalocsai Andreával: Jókívánságok határok nélkül címmel, mindig egy-egy jeles ünnephez kapcsolódva. A Család-Barát című műsor ősszel folytatódik, nagyon-nagyon szeretem! A Lélek Boulevard című beszélgetős műsorom 2008 karácsonyán indult.  Büszke vagyok rá, hisz valamiféleképp saját gyermekem, vendégeimmel pedig arról beszélgethetek, ami a legjobban érdekel: a lélek útjáról!

 

5-7724.jpg

 

Most amikor beszélgetünk is érzem, hogy nem csak arra figyelsz, hogy mit válaszolsz a kérdéseimre, hanem figyelsz engem is.

 

Számomra az a fontos, ami kettőnk között történik. Tudod, én nagyon felkészülős vagyok. Mindennek utána nézek. Összeírom az adatokat, leírom a tervezett kérdéseket, de a műsorban szinte soha nem azt kérdezem, ami le van írva. Valami csoda megtörténik az interjú első pillanataiban és realizálódik a beszélgetés íve, de úgy hiszem, ez nem történne meg, ha a beszélgetést nem előzné meg lelkiismeretes felkészülés. A Család-Barát élő műsor, sokan betelefonálnak.. Pici apró csodák tudnak történni két-három perces beszélgetésben. Még akkor is, ha csak egy orvosi eljárás után érdeklődik valaki, ott és akkor eltűnik a stúdió, belenézek a kamerába és akármilyen fura is, szinte látom, akivel beszélek, érzem őt, és a cél, hogy erőt is, bátorságot is adjak, s talán némi önvizsgálatra is késztessem a nézőt. Valahogy, úgy érzem, én így tudok adni.

 

Egy induló televízió nagy ambícióival kezdted a pályádat, együtt fejlődtél, alakultál ezzel a televízióval milyennek látod a mai helyzetet?

 

7.delfinekkel.jpg

 

A kezdetekben a lelkesedés vitte ezt a televíziót, tudod, ha valaki máshonnan érkezett ezt rögtön megérezte. Gyakran kérdezték: Nálatok mindig ilyen jó a hangulat? Örömmel jártunk be. És 19 év alatt a gyermekségből érett televízióvá váltunk. Pillanatnyilag nem látom a jövőt, azt hiszem azért, mert épp most alakul.

 

Azt tudod-e, ha véget ér a nyár kihez mész oda, hogy a következő „Lélek Boulevard-ban”- ő lesz a vendég, vele szeretnék beszélgetni?

 

Hát,…megfogtál! Talán ősszel ez is kialakul majd.

 

Hogyan egészítette ki televíziós munkádat az írás?A honlapod tanulsága szerint írásaidra, könyveidre büszke vagy.

 

 Ha a lányomra nézek, akkor vagyok büszke. Nézd, én nem vagyok a szó valódi értelmében író. Az íróság szerintem nem csak tehetség, de kitartás és szakma is. Szinte kényszerből írok: felébredek, mondjuk hajnali négykor és valahogyan írnom kell. Évek óta publikálok az Elixír magazinban is, és egy éve jelent meg a második könyvem A Királynő címmel.

 

8-085.jpg

 

Embereket ismersz meg, miközben Ők megismerik önmagukat. Önismeretet is tanítasz.

 

Minden vasárnap Kurzusokat tartok, már több mint tíz éve. Mellette személyre szabott kommunikációs tréningeket vezetek olyan embereknek, akik szerepelnek időnként televízióban, rádióban, de nem érzik magukat kényelmesen stúdió szituációban, vagy nehezen fejezik ki magukat téttel járó helyzetben. Így teljes az életem: család, televízió, írás, tanítás. Nem az úgynevezett több lábon állásért, hanem az örömért!

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 1.015836 másodperc.