MédiatechnikaDal 2015: Szuperprodukció negyedszer

Médiatechnika | 2015. Március 30., Hétfő 09:00

Tehetségkutatókban nem szenvedünk hiányt, sőt, évente legalább 2-3 sorozat részesei lehetünk, amit a kereskedelmi csatornák jóvoltából az egész ország láthat. Az MTVA produkciója sokban különbözik ezektől a műsoroktól. A Dal, más!

Riportunkban azokkal az alkotókkal, televíziós kollégákkal beszélgettünk, akik a “kulisszák mögött” idén is a képernyőre varázsoltak egy nemzetközi színvonalú televíziós show műsort, “A Dal” -t

 

 

Koos György rendező

 

A Dal születése óta írányítja az adást, de ezen kívül hosszú évek óta rendezője, szinte valamennyi hasonló zsánerű tehetségkutató televíziós műsornak, és fiatal kora ellenére, ma már a szakma “nagy öregjének” számít.

 

-          Mivel lehet megújítani egy négy éve futó produkciót?

 

Évről-évre próbálunk megújulni és megújítani a látványvilágot, idén elsősorban most a kivetítőkön megjelenő képi tartalomra, és a világítástechnikára helyeztük a fő hangsúlyt, ezeket az eszközöket fejlesztettük. A színpad maga most is ugyan az mint tavaly volt, de a látvány, a tartalom amivel felöltöztetjük sokkal maibb, modernebb, változatosabb, és jobban tud illeszkedni a produkciókhoz.

 

KOOS GYÖRGY rendező a 12-es kocsi vezérlőjében.JPG

 

 

-          Hogyan született meg az ötlet, a LED-es felületek alkalmazása.

 

A mostani LED-es színpadképet, díszletet közösen találtuk ki, ez onnan indul, hogy van egy alapmegbeszélés, amikor átbeszéljük a feladatot a látványtervezővel. Ő hoz egy ötletet és mi elkezdünk róla beszélgetni. Az első változatokban például egy kör alakú színpad volt az elképzelésünk, ez időközben teljesen átalakult. Végül egy jobban hasznosítható alpzatra kerültek azok a LED falak, melyek a színpad két oldalán, egymástól eltolt helyzetben lettek elhelyezve. Mind ez optikailag kellő mélységet adott a színpadnak, ami a képernyőn rendkívül tágas teret varázsolt a produkció köré, amit még jobban ki tudott emelni például egy stadycam mozgás, ami  körbefordulásnál hatalmas hátteret adott. Ugyan akkor a  nagy szélességben mozgó kameráink egymással kapcsolódó mozgása, nagyon mozgalmassá tudta tenni a színpadon zajló eseményeket. Összesen négy speciálisan mozgó kamerával - GoCam, Supertechnocrane, JimmyJib és a Stadycam – válik teljessé a 12+2 kamerából álló lánc, és szerintem ebben a díszletben ezzel a technikával egyedülálló látványt tudtunk produkálni.

 

A szĂ­npad ledekkel....JPG

 

-          Hogyan látod magát a produkciót, akár összehasonlításban is, az előző évekhez képest?

 

A Dal minden évben más, mások a dalok, és egy kicsit mi is mások vagyunk! Két egyforma évad nem volt és nem lesz sohasem, viszont nagy előnyének tartom, hogy szemben a mellettünk futott, vagy futó többi zenei versennyel, itt már többnyire érett  produkciók kerülnek a képernyőre, vagyis már nem kell a szereplők alap oktatásával törödnünk, mert ők tudják a dolgukat, és ez lényeges könnyebbség a produkció kezdetekor. A Dal esetében a mi dolgunk, hogy a megfelelő színpadra állítást és grafikai hátteret biztosítsunk a versenyzők számára, hogy produkciójuk ne csak zeneileg, hanem látványban, megjelenésben is a lehető legtökéletesebb legyen. A színpadi látványtechnika külső szolgáltatók által kerül a műsorba. Idén számos friss dolgot tudunk felhasználni és beépíteni a látványvilágba, amit eddig még nem látott a közönség, és amivel ott tudunk lenni az európai televíziós műsorok élvonalában. Összegzésként úgy is mondhatnám, hogy tavalyhoz képest nagyot fejlődtünk, és sikerült a Dal 2015 színvonalát televíziós értelemben mindenképpen magasabb szintre emelni.

 

A Back stage -  LED egysĂŠgek hĂĄtĂşlrĂłl.JPG

 

-          Ami a produkcóban “hagyományos”, hogy az adás rendezése egy külső egységben zajlik…

 

A megvalósításban jelentős szerepet visz az MTVA 12-es színes kocsija, ami a Dal születése óta áll a produkció rendelkezésére.  Technikailag kíváló berendezés került  itt beépítésre, úgy is mondhatnám, hogy ez az 1993-as születésű szines 12-es kocsi, az SD televíziós  technika csúcsa. Igazi előrelépés ezen a téren talán majd akkor várható, amikor az MTVA a felvételtechnika vonatkozásában is áttér a HD-re.

 

 

Stenszky Gyula vezető operatőr

 

-          Két ével ez előtt beszélgettünk a Dal kapcsán. Van-e valami,  ami az akkori   adáshoz, vagy megoldásokhoz képest változott?

 

Az idei Dal sok szempontból más, mint az előzők. Van egy új kameránk, a Go Cam, ami egy színpad elötti sínen mozog, és távirányítással működik. Korábban a színpad előtt középen egy nagylátőszögű kamera állt fixen, ami csak variózni tudott, ez viszont lényegesen látványosabb elem a mostani adásban, képével csatlakozni tudott a többi mozgó kamerához. A GoCam technika valójában egy fahrt sínen mozgó önjáró kamerakocsi, amire ez esetben egy Sony kamerát szereltünk. Magát a technikát elsősorban sportközvetítésekre találták ki, az általunk használt szerkezet egy rövidebb pályán mozgó egység, egyébként Ács Feri saját fejlesztése. Én magam először 96-ban láttam először ilyet, amikor az Atlétikai EB volt Budapesten. A pályát végigfutotta a kamera, és tudta azt a sebességet tartani amit a futók verseny közben! Félelmetes volt. Ezzel együtt, ez egy új képi látványelem, amit most sikerrel tudtunk alkalmazni és bemutatni a nézőknek a Dalban.

 

Stenszky Gyula vezető operatőr.JPG

 

-          Hány kamera dolgozik a produkcióban?

 

Itt a stúdióban 12 kamera dolgozik, és kettő pedig a backstage-ben van. A mozgó kamerák közül, jelentős szerepet kap a színpad bal oldalán elhelyezett 30 láb hosszú Supertechnocrane, ami már tavaly is “szerepelt” a Dal-ban. Két éve még csak a JimmyJib volt, ami a saját tengelye körül mozog kőrbe, ez pedig a kőrmozgáson kívül, kifele is tud fahrtolni, tíz méter hosszú a mozgási pályája, ami nagyon látványos. Persze, ebből van nagyobb és kissebb méret is.  Magát a szerkezetet a németek tervezték, ez egy Szlovákiában gyártott darab.  

 

-          Milyen optikákat használtok a közvetítés során?

 

Ha gyorsan számba vetem a készletet, akkor 4,5-4,6 os Canon optikákból öt-hat darab van a kamerákon. Itt azért egy kicsit átverjük a nézőket! Az összes elől mozgó kamerán ugyanis nagylátószögű optika van, ami persze trükkös, mert ennél fogva minden olyan óriásinak látszik, így sokkal nagyobbnak tűnik a studio mint valójában.  Maga az épület 25 évvel ez előtt épült és elsősorban tévé játékok felvételéhez tervezték. A poén az, hogy azóta csak arra a célra nem használták. Most több különböző produkció is igénybe veszi az u.n. “Operett stúdió” épületét, ami ideális esetben, jó lenne ha 5m-rel hosszabb és szélesebb lenne, és 2m-rel magasabb. Ez persze irgalmatlanul sok pénzbe kerülne. Amire eredetileg készült ez a studió arra tökéletesen megfelelt!.  

 

GoCam a sĂ­nen.JPG

 

-          Létezik egy kamera kiosztás, ami a rendezés, képvágás szempontjait figyelembe véve készül – erről mit lehet tudni?

 

Igen, ezt a rendező készítí, és ez adja az alapot a kamerák elhelyezésének. Egy-egy szám, ami a versenyben képernyőre kerül, a közvetítés szempontjából nagyjából 60-80 snittet igényel, ami nem kevés, és ezért is van szükség ennyi kamerára. De van még egy Stadycam-ünk is, ami kézben van, körbe megy a szereplő körül, ott van a színpadon, közeli képeket ad, ami mögött ott van a kitágult háttér – ez is nagyon látványos eleme az adásnak.  

 

-          Kérlek beszéljünk a többi kameráról is.

 

Dolgozunk két mozgó kamerával, aminek a statívja legalább 25 éves. Ezek annak idején fantasztikus statívok voltak. Persze a rajtalévő kamerák már modernebbek, és  tény ami tény, a mai korszerű technikák sokkal könnyebbek mint ez, és mozgatni könnyebb őket. Ezeket a régi stativokat egész nap tologatni komoly fizikai munka. Próbáljon az operatőr olyan finom mozgásokat produkálni ezekkel, mint amit a Supertechnocrane tud, miközben a képeit a modern statívokon mozgó kamerákkal vágják az adásba. Nem kis feladat.

 

Gesztesi Beatrix ĂŠs...  a 6-os kamerĂĄnĂĄl.JPG

 

-          Kik az operatőrők? Csupa fiatal arcot látok a kamerák mögött…

 

Annyira azért már nem fiatalok, többen közöttük a régi televízió szülöttei. Egy nagyon összefogott stábról beszélhetünk, aminek persze megvan a belső hierarchiája. Reitmeyer Árpád, aki a legtapasztaltabb operatőr, tökéletes harmóniában dolgozik a rendezővel, neki van a legtöbb snittje, ővé az u.n. “közvetítő kamera”.  Csörnyei Tomi szintén régi motoros, itt van Czigány Gergő, és Csendes Zsolt, aki az 5-ös kamerán van, és relative a fiatalabb generációhoz tartozik.

Pallaghy Koppány  dolgozik a 6-os kamerán, a GoCam -nél Tiszttartó Szilárd van. A legfiatalabb kollégánk Simonics Balázs is, és van egy hölgy is közöttünk a  csapatban Gesztesi Beatrix, aki szintén régi motoros, és végül, de nem utolsó sorban nem hagyhatjuk ki a névsorból Téglási Zsoltot sem.  

 

A speciális technikák közül a legnagyobbat a Supertechnocrane-t Turay Feri operálja Krámli Feri segítségével, aki a gémkezelők legjobbja, és a csapathoz tartozik a JimmyJib-es  Németh Zsolt is, akit az MTVA delegált az adáshoz. Ezzel együtt bevallom neház átlátni a teljes stábot, van közöttünk olyan kolléga is, aki már 20 éve itt van ebben a stúdióban. Egy a lényeg, mindenki aki ma a Dalban dolgozik, a maga területén a legjobb a produkciós szakmában.

 

Supertechnocrane-t Turay Feri operĂĄlja.JPG

 

Talán a Dal az egyik legjobb példa arra nézve, hogy 2015-re átalakult az egész televíziózás.  Ma a díszletet ezek a LED falak adják, ezek nélkül semmi sem történne, csak egy üres színpadot látnának a nézők. Amint viszont rákerül a színes animált  videóanyag, azonnal életre kel, megmozdul az egész. A Dalban a LED falakon megjelenő video anyag, külön a szereplőkkel történt egyeztetés alapján készült, személyre szabottan, amit Rajcsányi Balázs csapata készített. Tegyük azért hozzá, hogy a stábban azért még jónéhányan dolgoznak, mint például Grőger Zoli a főgyártásvezetőnk, a produkció fővilágosítója Csomós Bandi, és a mozgó lámpák programozását Szabolcsi Tivadar végzi. Ő is már több éve együtt dolgozik a csapattal. Remélem senkit nem hagytam ki, ha igen elnézést kérek érte…

 

Rajcsányi Balázs: díszlet és látvány

 

Az idei Dal nagyot durrant látványtechnikai szempontból, ami annak a kétszáz LED elemnek köszönhető, ami mozgó képi világot teremtett a szereplők köré. A videófalakból álló “LED díszlet” ötlete és alkalmazása alapvetően Rajcsányi Balázstól ered, ami nagyon látványos megjelenést biztosított a produkciónak.

 

-          Mi volt az elvárás?

 

Azt kérték tőlünk hogy, a 30 színpadra kerülő produkciónak legalább 30 különféle helyszínt, illetve hátteret, látványi világot teremtsünk, és ezzel dobjuk fel az egészet. Ez nagy kihívás volt, egyben izgamas feladat is, aminek a tartalmi részét a szereplőkkel egyeztettük, majd megpróbáltuk az ötletekből a maximumot kihozni.

 

-          Hogyan működött a LED falak, illetve az egész rendszer vezérlése?

 

Szidor Ákos és Füzesi Zoltán (Visual Creative) rakta össze a falak vezérlését, és mi egy folyamatos kommunikációval úgy terveztük meg a ” díszletet”, hogy a különböző vizuális tartalmak, ezzel a vezérléssel pontosan, és hiba nélkül működjenek. Technikailag 50x50 cm-es modulméretekből álltak össze a LED falak. A leghátsót 110 elem alkotja, a következő sorban oldalanként 45-45 darab LED kocka található, míg a legelső sorban oldalanként 30, azaz 60 db és a teremben hátul a nézőteret 25-30 darab LED elem fogja körül.

 

A színpadon, egy kiegészítő elem állítja formára, pontosabban fogja keretbe az elemeket. Az első sorban pedig, a fal tetejével egyvonalban, egy hajlított díszletelem optikailag íveltnek érzékelteti az egyébként sík LED felületet. Az elemek látószöge nagyon jó, és ezért nem látszik színelváltozás a felületeken akkor sem, ha történetesen az elemek befordulnak.

 

Krámli Feri a gémkezelők legjobbja.JPG

 

Supertechnocrane 30

 

-          Az adás egyik legfontosabb képelemét a Supertechnocrane adta, amit

-          Krámli Ferenc irányít. Mit tud ez a gép?

 

Ez egy olyan kameramozgató szerkezet, vagy ahogy azt a szakma nevezi -  krán -  ami 2,5 m-től 9,6 méterig tud hasznosan kinyúlni. Ketten dolgozunk vele, Turay Feri kollégám komponálja a képet, mozgatja a kamerafejet, élességet húz, én meg magát a krant, a mechanikát mozgatom.

 

-          Az adás alatt a Stúdióban jószomszédok módjára, közvetlen egymás mellé települt a Technocrane csapat és a Go Cam –et irányító kollégák, Tisztartó Szilárd operatőr, és Mórocz Ádám technikus, akiknél a GoCam-ről érdeklődtem.

 

A kamera a színpad előtt, egy félkör alakban lefektetett speciális “fahrt” sínen gurult az adás során. A kocsi guruló mechanikája úgy van kitalálva, hogy fejjel lefelé is föl lehet függeszteni, és nem esik ki a sínből. Most egy Sony HDCP1 es kamera van rajta, aminek a fejét wireless, azaz zsinór nélkül irányítjuk. A kamerafej vezérlése rádiós frekvenciával működik, ugyanígy a kamerakocsi távirányítása is. Magán a kamerán egy 4,3-as Canon objektív van, de bármilyen más objektívvel is fel tudjuk szerelni. A GoCam-et sporteseményeken, de pl. a Felszállott a páva, vagy a Szombat esti láz című produkcióban is használtuk, ahol pl. átlósan mozgott a plafonon egy  kb. 10 fokos meredekségben. Az a jó a használatánál, hogy a  sínpályát nem kell végig alátámasztani, mert a két méteres tagoknak olyan a toldása, hogy az megtartja az egész szerkezetet.

 

A GoCAM Team -, Tisztartó Szilárd operatőr, és Mórocz Ádám technikus.JPG

 

A Dal hagja legalább annyira fontos, mint a kép. A hangmérnöki szobában Kappel Márton adáskeverő hangmérnököt, és Dózsa Pétert a zenei rész hangmérnökét kérdeztük a részletekről, aki elsőként válaszol.

 

-          Kérlek azt vázoljátok fel, hogyan áll össze hangmérnökileg a produkció?

 

Kezdeném a mikrofonoknál! Az igény “mikrofonügyileg” rádiós volt, ezért felsőkategóriás konzendátorfejes Shure KSM97-es mikrofonokat adtunk a fő énekeseknek, míg a vokalistákat, hogy minél kevesebb zajt szedjenek össze, dinamikus mikrofonokkal láttuk el. Az adás során három helyen folyik a hangkeverés, itt nálunk a hangmérnöki helységben a zenék adáshangját csináljuk és a többi kollégák egymástól függetlenül keverik a hangot a stúdiótérben ülő nézők és a zsűri számára.

Sikerült a kontrollhang kérdését is tető alá hoznunk. Mindenkivel fülmonitorozni szerettünk volna, mert meggyőződésem, hogy ez a legjobb megoldás, és nincs annál jobb, mint hogy az előadó a fülébe azt kap amit kér, még akár a közönség zaját is.

 

-          Volt-e valamilyen kritikus dolog, vagy  ami jobb lett idén, mint tavaly volt?

 

Összességében kis finomságokról van szó, de azt hiszem, minden évben egyre jobbak tudunk lenni. Évről-évre vannak kis változtatások, de alapvetően ugyan arra a  koncepcióra van felépítve az adás hangtechnikája. Korábban például nem volt ennyire minden kitalálva. Idén kaptunk két nagy monitort, amin a különböző kameraállásokat is láthatjuk adás közben.  Így ha én pl. egy teresedést hallok, akkor azonnal láthatom, hogy ez azért van, mert az énekes pont kihajol a mikrofonból mondjuk tánc közben, és rögtön tudunk szólni neki, hogy vigyázzon, figyeljen oda erre.

Nagyon hasznos, - ez idén új volt, - hogy bent a fiúk keverik az énekesek fülébe a kontroll hangot, ami egy külön auxon ki van vezetve hozzám, és én ezen keresztül bele tudok hallgatni, hogy az énekes mit hall a fülében. Tudunk szólni, illetve a próbák  után meg tudjuk velük beszélni a problémákat. Ez például már sokszor volt az idei adás során a segitségünkre. Nyilván nem mindenki tudja, hogy az Eurovíziós fesztivál szabályai szerint, a zenei alapokon nem lehet emberi hang, így vokálok sem.  Ezért a vokalisták, minden énekesnél meg kell hogy jelenjenek élőben is a színpadon. Ezért nekünk, a leadott zenei masternek megfelelően élőben kell “összegyúrnunk” a a versenyben elhangzó számokat.

 

A Dal kapcsán nekem az a legfontosabb feladatom, hogy minél inkább az a hangzás kerüljön adásba, mint az anno leadott eredeti dal. Az is a folyamat része, hogy miközben élőben megy a produkció, közben szinkronban fut a master, amibe ha kell belehallgatok, hogy élőben ugyanolyan hangzás alakuljon ki, mint az eredeti felvételen.

 

Kappel Márton adáskeverő hangmérnök.JPG

 

Kappel Márton adáskeverő hangmérnök veszi át a szót: A Péter zenei keverésén kívül minden más hangforrást én adok az adáshoz. Elsőként az ő általa kevert zenét küldöm az éterbe, de az összes többi hangforrás is rajtam keresztül jut el a televízió  nézőkhöz. Ami a technikát illeti, én itt egy Studer Vista1-es pulton dolgozom, ami kíválóan működik, és ami a korábban használt nagy Studer egy kompaktabb változata, Péter pedig egy Digidesign D Show pulton keveri a hangot.

 

DĂłzsa PĂŠter zenei hangmĂŠrnĂśk.JPG

 

Bámulatra méltó együttműködés, és profi szakértelem az, ami egy jól összekovácsolódott csapat kimagasló munkája nyomán került a képenyőkre. Az alkotók, - a stáb tagai -  akik több évtizedes tudásukat, tapasztalatukat teszik hozzá a produkcióhoz, futballhasonlattal élve, igazi aranycsapatot alkotnak. Olyan “gólokat” rúgnak a néző szórakoztatására, amit az, akinek a műsor készül, sohasem fog megérteni, pedig a Dalban elhangzó produkciók sikere, de legalábbis a felcsattanó tapsok fele, valójában őket illetné meg.  

 

( - sr - )

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.099491 másodperc.