MédiatechnikaIntegrated System Europe 2015

Médiatechnika | 2015. Április 08., Szerda 10:00

Az év első nagy kiállítása a kontinensen február 9 -12 között került megrendezésre Amsterdamban.

Míg az ezt megelőző amerikai CES javarészt a szórakoztató elektronikai ipar termékeit tűzi zászlajára, addig az európai piac, már inkább professzionális felhasználói szempontból közelít az amsterdami RAI Center felé.

 

 

A 12. amsterdami ISE iránt mutatkozó, és az eddigi minden várakozást felülmúló érdeklődés láttán az emberben felmerül a kérdés – hogyan fogják ezt lebonyolítani a hollandok? Megnyugtathatok mindenkit – nagyon értették a dolgukat, a rendezvény hiba nélkül zajlott, és nem csak a szervezők, de a közönség is kitűnőre vizsgázott türelemből, toleranciából és kulturáltságból.

 

ISE_2015  NYITO 01.jpg

 

 A 12 csarnokban elhelyezett kiállítói sokaság, több szekcióban foglalta el a kijelölt területeket. Tematikáját tekintve rendkívül szerteágazó témakörök kerültek bemutatásra, köztük az audio és video rendszerek, az épület-automatizálás, műsor és tartalom-szerkesztés, LED kijelzők, és azok B2B felhasználási területe az üzleti világban, a Digital Signage, a prezentációs rendszerek, projektorok, és a kábelnélküli kommunikáció, és a felsorolásból, még legalább ennyi témakör kiszorult.

 

AudioTechnica ATND971 Dante hĂĄlĂłzati kondenzĂĄtor  mikrofonok..JPG

 

Természetesen a leglátványosabb megjelenést a Digital Signage témakör meghatározó látványa nyújtotta a látogatóknak. Az óriási képfelületek, LED-es, vagy vetített video tartalmak lenyűgözték a látogatókat, azt a szakmai közönséget, amely ilyenkor képviselteti magát. Érdekes jelenség az is, hogy a nagyobb kiállítók évek óta ugyan azon a helyen találnak maguknak helyet, ebben az értelemben viszonylag kicsi a változás, a Samsung, az LG, a Panasonic, vagy a Sony sőt még a Blackmagic Design is pontosan ugyanott várta látogatóit, mint tavaly, vagy az előtt.

 

Blackmagic new Studio camera.JPG

 

A hagyományos tévégyártók közül az LG messze kiemelkedett a profi B2B megjelentetés terén. Függőlegesen felállított 4K felbontású kijelzőjük nagyon hatásos volt. Nagyjából ugyan ezt hozta a Samsung is, akik egy interaktív színesen rajzoló táblával arattak sikert.

 

Samsung okos tĂĄblĂĄk.JPG

 

A nagy broadcast gyártók csavartak egyet az okosságon, és video-technikájuk segítségével, azok signage felhasználási módjait népszerűsítették, mint például a Sony, ami vetítésben si a vezető nagyhatalmak között foglal helyet. Náluk idén fontos szerepet kapott a napjainkban nagyon aktuális tárolás, archiválás problematikája, és annak eszközei. (Erről a témáról lapunkban olvashatnak egy bővebb írást Dénes Zoltán (HSC) tollából.)

 

Blackmagic stand.JPG

 

A Blackmagic standján, a videó megoldások változatlanul vezető szerepet kaptak, de nagy érdeklődés követte az új kamerákat, köztük a legújabbat, a 4K felbontású „all in one” jelzővel illetett Studio Camerát, ami pehelykönnyű és valóban mindent tud.

 

 

A Canon is bemutatta valamennyi projektorát, de igazi érdeklődést a gyártó filmkamerái keltettek, melyek ez alkalommal az ARRI objektív és kamerarögzítő szerkezeteit alkalmazták, ami újdonságnak számított, és sokan megcsodálták, kipróbálták.

 

Canon Arri hĂĄzassĂĄg 01.JPG

 

Magyarok

 

Az eltelt évek során egyre több honfitársunkkal találkozunk a standokon, akik a termékek hazai forgalmazását irányítják, és akiktől egyenes információkat kaphattuk az aktuális újdonságokról.

 

 A Panasonic elképesztő látványossággal vonzotta a közönséget. Egy hatalmas színpadon kiállított auto homogén felületére vetített animációt, ami nagyon hatásosan vázoolta a Panasonic vetítéstechnikai szolgáltatásainak magas színvonalát.

A standon Zsemberi Sándor kalauzolt bennünk: “A plazmakijelzőkről 1,5 év alatt álltunk át LED/LCD alapú kijelzőkre, ahol belépő és professzionális termékeket kínálunk. A belépő szinten Digital Signage és egyéb alkalmazásokra szolgálnak a panelek a legkisebb 42 coltól a legnagyobb 98 colos méretig.  Az új modellekbe már USB médialejátszó is található. A professzionális felhasználásra vezeték nélküli iOS és Android alapú megoldásokat kínálunk, továbbá Miracaston keresztül, akár Full HD jelet is tudunk továbbítani.

A másik érdekesség az interaktív kijelzők csoportja. Ezek MULTI TOUCH rendszerrel négy különféle érintésre reagáló eszközök, amiket horizontálisan és vertikálisan lehet elforgatni, ezek 50, 65, 80” colosak. Ez a család video-falként is használható, nyilván itt keskeny keretes kijelzőkről beszélünk. A kiállításon jelentős területet képvisel a Panasonic videofalak csoportja, ahol három modellről beszélünk. A belépőszint egy 55 –ös modell, keskeny kerettel, nagyobb fényerővel. Valamennyi IPS videofal 24/7 -es üzemeltetésre készült, és a panelek digitális link csatlakozásúak.”

 

Panasonic projectorok.JPG

 

Selmeci Imrével (AudioPartner) a Sennheiser standján váltottunk néhány szót: “A Sennheiser az egyetlen olyan cég a professzionális audio-piacon, amely képes termékeivel a teljes spektrumot lefedni. A personal kommunikációs termékcsoporton belül kiemelném a most bemutatott Team Connect, mikrofonokkal, hangszórókkal rendelkező konferencia egységünket, amihez mindössze egy telefon szükséges, és kíváló hangminőséggel működik, ami az üzleti kommunikációban fontos. Igazi újdonság a Speechline digital wireless mikrofon rendszer ami 1,9 GHz-n működik. Van kézimikrofonos, és headset verziója, 20 kapcsolatot lehet vele párhuzamosan kezelni.”

 

Sennheiser stand 01.JPG

 

Szabó Zsolt (Sharp Europe) a Sharp standján fogadott bennünket: “A 4 K termékek vonalában megjelent az új 70 colos PNH701-es 4 K-s kijelzőnk, és jól érzékelhető hogy nagy felületen és milyen nagy felbontásban tudunk képanyagkat megjeleníteni rajta. Új termékünk az 55” colos falba építhető monitor elemünk is, és megújult a 60 és 70” colos nagy monitorunk is. komoly az érdeklődés az interaktív tábláink iránt, amire megfelelő szoftverekkel, egyszerre húsz eszközzel, és telefonokkal is fel lehet csatlakozni a világ bármely részén.”

 

Sharp rĂŠszlet.JPG

 

Audio-Technika - “Installációs terméket állítunk ki – kezdi Zöld Zsolt  (Audio-Technika) a kalauzolást. Tavaly került bejelentésre, de most itt is bemutatjuk az ATND971 típusú Cardiodid kondenzátor Dante hálózati vezetékes mikrofonunkat ami egyedülálló a világon, és ami Dante hálózati csatlakozóval  rendelkezik, így nemcsak az audio jelet, hanem a vezérlést is továbbítja. Alkalmazása rugalmasan bővíthető, ami nagy installációknál komoly költségkímélést jelent a kábelezésnél”.

 

A kiállításon számos újdonság, és meredek elképzelések egész sora, új hangszóróformák és láthatatlan sugárzó felületek is megjelentek, köztük az új otthoni házimozi szenzáció a Dolby Atmos, mint egy új, többcsatornás lehallgatási szabvány, ami a korábbi mozi sikerek után, most megjelent a háztartásokban is. A Dolby Atmos hanghatás bemutatója több helyen is hallható volt, mindenhol hosszú sorok kígyóztak a bejáratok előtt.

 

Yamaha CL1  ĂŠs QL1.JPG

 

A digitális audio pultok nagy gyártója a Yamaha két új sikerdarabbal is megjelent a kiállításon. A CL1 és QL1-es digitális konzolok nagyon népszerűek a szakemberek köreiben.

 

A Harman csoport főleg a házimozi hangzás területén vonzotta az érdeklődőket, bár túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a JBL Synthesis-en kívűl számos számos studiotechnikai audio márka, mint példáúl a Soundcraft, vagy az AKG is hozzájuk tartozik, amelyek összességében rengeteg szakmai érdeklődőt vonzottak.

 

Bose erősítők egy rackban..JPG

 

A Bose kimondottan a kültéri, pontosabban a színpad hangosításra koncentrált hatalmas Array rendszerei egészen a plafonig díszítették a stand feletti teret. Ez a hosszú ideig kikísérletezett került bevetésre a tavalyi brazíliai Football kiállítás több helyszínén a stadionokban. Nem hallottunk róluk panaszt.

 

Bose stand.JPG

 

2015 -ben az ISE ismét igazolta, hogy fejlődése, és az iránta megnyilvánuló folyamatosan növekvő érdeklődés, eben az évben sem csökkent. Ebben az évben pontosan 59. 350 látogatója és összesen1052 kiállítója volt a rendezvénynek, amivel az ISE kivívta magának a világ legnagyobb részvételével büszkélkedő szakmai kiállítás címet.

 

LG Signange.JPG

 

Az adatok és a tények, a teljes részvételi statisztika alapján készültek, és magukba foglalják az ISE regisztrációs rendszerébe korábban bejelentkezőket, és a show után összegzett kiállítói és résztvevői kérdőívek adatait. A RAI Centerben értékesített kiállítási felület 2015-ben nem kevesebb, mint 40. 200 nm volt. A 2004-óta megrendezésre kerülő kiállítás idén minden tekintetben jelentősen meghaladta a korábbi évek már akkor is sikeres adatait. Legtöbben 7461-en Angliából, és Németországból 6940-en érkeztek, a legkevesebben Azerbajdzsánból, 21-en, míg Magyarországról összesen 316 érdeklődőt vonzott a kiállítás.

 

ISE2015 01 csere.jpg

 

Az ISE fejlődése töretlen. Az amsterdami RAI számára igazán nagy gazdasági sikernek tekinthető, hogy a kiállítás rendezői úgy döntöttek, hogy jövőre egy nappal meghosszabbítják a rendezvény időtartamát, ami egyben sejteti azt is, hogy még az eddiginél is nagyobb érdeklődésre számítanak jövőre, a 2016. február 9-12 között megrendezésre kerülő 13. ISE alkalmával.

 

( soltész )

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 1.245720 másodperc.