MédiatechnikaNyílt nap a Rexfilmnél

Médiatechnika | 2020. Május 17., Vasárnap 11:00

A „Hírszerkesztés jövője” címmel szakmai nyílt napot tartott a Rexfilm Kft., melynek során a szép számmal megjelent érdeklődők két gyártó egy-egy termékével ismerkedtek meg.

Rexfilm_1_600.jpg

...

A bemutató a norvég 7Mountains cég DiNA elnevezésű termékével indult. A kor szellemének és a technológiák adta lehetőségeknek megfelelően a hírgyártás egy teljesen új formáját láthattuk, amely többek között megkönnyíti a társosztályok, munkatársak közötti együttműködést, átláthatóbbá, költséghatékonyabbá és egyszerűbbé téve a munkafolyamatokat. Integrált platformokkal, felhőbe ágyazott mesterséges intelligenciával, gépi tanulással és számos közösségi média megoldáshoz való integráció lehetőségével színesíti és támogatja az újságírók munkáját. A történet alapú hírszerkesztés ugyan már nem újkeletű, a DiNA azonban jóval túlmutat ezen. A megoldás további erőssége, hogy egy központi helyről kezelhető, hogy ugyanazon hír mikor és milyen formában jelenjen meg a különböző platformokon – lineáris TV, VOD csatornák, online felületek, illetve közösségi média platformok – természetesen egységes grafikával és megjelenéssel, amivel tovább erősíthetők a brandek.

(A 7Mountains-t 2018-ban Norvégiában alapította meg egy broadcast mérnökökből és szoftverfejlesztőkből álló csapat, akik egy modern hírszerkesztő terméket álmodtak meg. Az alapító csapat tagjai az alapítást megelőzően már évek óta szerte a világban segítettek a műsorszolgáltatóknak az innovatív munkafolyamat-megoldások feltárásában és elindításában.)

További információ a termékről: https://7mountains.com/dina/

...

.......

Ezt követően került sor a szintén norvég VIZRT cég Viz Story megoldásának a bemutatására. Az előadáson egy olyan szoftver megoldást láthattunk, melynek segítségével - akár egy mobil telefonon történt rögzítéssel - maguk az újságírók is könnyen és gyorsan elkészíthetik a teljes híranyagot. Láthattuk miként gyorsítható fel a híranyagok előállítása úgy, hogy közben a költségek is csökkenthetők. Mindezt természetesen úgy, hogy a híranyagok előállítása a cégek által korábban már előállított grafikai template-ekre épül, így egységes arculat közvetíthető a lineáris TV, VOD, online tartalmak, illetve a különböző közösségi média megoldások irányába, természetesen automatikusan, mindegyik esetben az adott környezetnek megfelelő formátumban.

További információ a termékről: https://www.vizrt.com/products/viz-story

...

Rexfilm_2_600.jpg

...

Reméljük, hamarosan nézőként is tapasztalhatjuk a bemutatott újdonságok előnyeit.

Magyarországon mindkét gyártó képviseletét a Rexfilm Kft. látja el, így amennyiben a fenti megoldásokkal kapcsolatban bármilyen kérdés merülne fel, kérjük forduljanak bizalommal a termékekért felelős kereskedőhöz: Tuboly Zoltán, zoltan.tuboly@rexfilm.hu

 

www.rexfilm.hu

 

(-)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 1.244160 másodperc.