Neve szinte pillanatok alatt vált közismertté az animációs szakmában. A nyalintás nesze / The Noise of Licking című elsőrendezős film páratlan sikersorozatot élt meg, fesztivál díjak egész sorát zsebelte be, miközben Oscar nominációs jogot is szerzett. Nadja a MOME ( Moholy-Nagy Művészeti Egyetem ) 2015-ben diplomázott animációs rendezője.
Nadja szerény, visszahúzódó, lenyűgöző személyiség, akinek mosolya és kedvessége megadta a beszélgetés hangulatát, melyből azonnal kiderült, hogy nagy alázattal fordul a választott műfaj felé, ami talán magyarázatot is ad az eddig elért, gyorsan jött sikerekre…
Hogyan kerültél kapcsolatba a rajzfilmmel? Kezdjük az egészet az elején. Volt-e kötődésed a Pannónia filmstúdióhoz, minden idők legnagyobb rajzfilmes fellegvárához?
A szüleim anno elküldtek egy animációs táborba, mert tudták, hogy szeretek rajzolni. Tizenvalahány éves lehettem, amikor a Pannónia Filmstúdióban megmutattak mindent, láttuk, hogyan dolgoznak a kifestők, csináltunk rövid kis animációt, kaptunk régi celleket, és nekem nagyon tetszett az egész. Igazából nem jártam iskolán kívül rajzórára, de mégis mindig ott volt a levegőben, hogy nagyon szeretek rajzolni, persze autodidakta módon, aminek időnként érzem is a hátrányát, mert lassabban és kevésbé pontosan dolgozom.
A régi Pannóniában még Macskássy Gyula, Dargay Attila tanították a fiatal generációkat rajzfilmet készíteni a stúdióban…
Én ebbe már nem láttam bele. Amikor elsős voltam, akkor még a MOME-n (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) papíron tanultunk animálni. Most már rendelkezésre áll az u.n. TVPaint animációs program, ami kicsit olyan, mint amikor papírra rajzolunk, csak éppen nem kell beszkennelni, hanem egy digitális tábla segítségével rögtön a gépen rajzoljuk meg a fázisokat.
Kicsit előre szaladunk. Megtörtént ez a tábor, telve voltál élményekkel, majd elmentél Amerikába…
Cserediákként mentem ki és egy főiskolán bölcsész szakra jártam, amit szerettem, de ott is felvettem az egyetlen festőkurzust és díszleteket is festettem. Hét évig voltam kint, a főiskola után még New Yorkban dolgoztam egy évet. Majd hazajöttem, mert lejárt a vízumom, elmentem egy animációs tanfolyamra, amit Rofusz Ferenc tartott és kiderült, hogy pont keres a filmjéhez rajzolókat. Nála dolgoztam fél évet, ahol videófelvételekből kinyomtatott fotók alapján kellett jeleneteket ‘kihúzni’. Nagyon szerettem volna folytatni, de ez 2002 körül volt, amikor nehéz volt rajzfilmes munkát találni. Közben adódott egy munkalehetőség élőszereplős filmben és ott ragadtam. Először producer,- majd másodasszisztensként dolgoztam. 30 körül voltam, amikor úgy döntöttem, adok a rajzolásnak még egy esélyt.
Beadtam a felvételi kérelmemet a MOME-ra. Kicsit későn kaptam észbe, de óriási mázlim volt, felvettek. Ha akkor nem sikerül, akkor ki tudja mi lenne most velem. Persze jó volt, hogy kicsit a filmszakmában is dolgoztam, jobban átláttam az egészet, a működési elvét. Amikor nem rendezek, akkor most is szoktam „gyártásvezetni” kisebb animációs projekteket. Például a MOME gyártásában verseket filmesítettek meg frissen végzett diákok és abban is segítettem. Korábbról három film van fent az interneten, amiben társrendezőként részt vettem. Ezek még a BA képzésen úgy születtek, hogy általában kaptunk egy témát, vagy feladatot, például azt mondták, hogy csináljunk egy ID filmet és akkor azon dolgoztunk kis csapatokban.
Ha már itt tartunk, akkor ideje, hogy ráforduljunk a Te rendezői sikeredre. A te filmednél azt éreztem, hogy nagyon egyszerű kifejezőeszközöket használtál, és amikor például a főszereplőnek csak a lábfeje mozdul meg az egyébként statikus képen, az nagyon kifejezően hatott rám. Ennek a filmnek a sikere szerintem, többek között ezekben a kis részletekben van, amit az animációs szakma nagyon megértett. Hogyan jutottál ehhez a témához?
A Bodor Ádám novellának, ami inspirált, több verziója is van, ami még izgalmasabbá teszi. Amit először olvastam, az a későbbi kiadás volt, addigra már átíródott a vége. Ami leginkább megragadott, az az a jelenet a novellában, amikor a férfi fagylaltot nyalva figyeli, ahogy a nő öntözi a virágait, miközben a nő csak érzékeli, hogy valaki jelen van, hallja ‘a nyalintás neszeit’. A novella egyrészt nagyon beindítja az ember fantáziáját, másrészt találtam benne olyan finom humort is, ami nagyon tetszik és ez a picit perverz atmoszféra is megragadta a fantáziámat. Ráadásul én időközben elköltöztem egy másik helyre, és ott, ahogy a filmben, engem is elkezdett figyelni egy macska.
A novellára véletlenül találtál?
Volt a mesterképzésen egy forgatókönyv fejlesztő óránk Domonyi Ritával, ami arról szólt, hogy hozzunk bármit, ami téma lehet, akár saját történetet, adaptációs ötletet, vagy bármi mást, ami inspirál. Egyébként is szeretem a novellákat, mert rövidfilmeknél is fontos a tömör fogalmazás. A barátommal akkor olvastuk Az Utolsó szénégetők c. kötetet, ha jól emlékszem, ő hívta fel a figyelmemet erre az írásra. A kötetben több jó novella is volt, amit megfilmesítettem volna, de ez varázsolt el leginkább.
El szeretném mondani, hogy „A nyalintás nesze” c. filmemet természetesen nem egyedül készítettem. A MOME diplomafilmeket a Filmalap támogatta, ami nagyon nagy segítség volt, mert így lehetőségünk volt egy kis stábbal dolgozni. Koska Zoltán volt a szupergyors vezető animátor, nagy támaszom volt Kreif Zsuzsi is, aki végig segített különböző kreatív munkafázisokban, de sorolhatnám a szuper konzulenseket, Czakó Juci vágót, stb. A hangot külön kiemelném, mert nagyon fontos része a filmnek. Lukács Péter Benjámin sound designer többek között abban is segített, hogy a zenét, amit a 12z (Szabó Bálint, Kristóf Marci) készített, bizonyos jeleneteknél a zörejekkel együtt sávonként beleépítse a hangba. Mindenkinek óriási hálával tartozom, aki segített.
Mi történt ez után?
Hosszú a történet, mert 2015-ben diplomáztam és utána elmentem egy nemzetközi workshopra, később egy dán rezidenciára. A diplomafilmeket a bemutató után „fesztiváloztatni” szoktuk, és ha egy filmnek az útja A-kategóriás fesztiválon indul, az nagyon jót tesz a további életében. A nyalintás nesze először bejutott egy portugál fesztiválra, de onnan visszaléptem, és időközben Cannes-ban a Cinéfondation diákfilmes szekcióba is beválogatták, amiről álmodni sem mertem volna. Ez egy csoda volt, ami történt velem. Az egész azon múlott, hogy a program igazgatónője, Dimitra Karya, aki a végső döntéshozó volt, és akinek köszönhetem az egészet, szerette a filmet. Ebből is látszik, hogy mennyire szubjektív, hogy kinek mi tetszik. Az én diplomázó évemben volt kb. 10 izgalmas animációs film, mindegyik különböző, és mindegyik más-más fesztiválokra jutott be. Aminek nagyon örültem, hogy A nyalintás nesze többek között versenyben volt a franciaországi Annecy fesztiválon, ami szakmai körökben nagyon rangos eseménynek számít. A dél-koreai BIAF-on (Bucheon Nemzetközi Animációs Fesztivál) diák kategóriában fődíjat nyertem, ezért 2017-ben kimehettem zsűrizni, ami óriási élmény volt, bizonyos szempontból izgalmasabb is, mint rendezőként részt venni egy fesztiválon. A film eddig körülbelül 16-17 díjat nyert és elvileg ősszel nevezhetem az Oscarra. De ez nem jelent semmit, mert nagyon más típusú film, mint amire az akadémia tagjai szavazni szoktak animációs rövidfilm kategóriában. Az idei szűkített tízes lista például csalódás volt nekem, sok jó film lemaradt. Így nem fűzök túl nagy reményeket hozzá.
Aminek nagyon örültem nemrég, az az, hogy a Highlights of Hungary jelöltjei közé került a film. A Super Channel az alapítója ennek a díjnak, aminek a lényege, hogy tíz kurátor, illetve maga a Super Channel kategóriák nélkül választ 5-5 projektet az előző évből, ami szerintük érdemes arra, hogy a közönség jobban megismerje. Megyesi Zsuzsa jelölte A nyalintás neszét és így most lehet rá szavazni. Az ilyen eseményeknek az a legnagyobb előnye, hogy még több emberhez eljut a film. Egy félreértés során például, amikor nemrég valaki kvalifikáció helyett Oscar jelölést írt egy cikkben, pár napon belül tízezren megnézték a filmet, ami már május óta fent van az interneten és eddig több, mint ötvenezren látták.
…és most hogyan tovább?
Szerencsés vagyok, mert hamar lehetőséget kaptam egy következő rövidfilm rendezésére, aminek Szimbiózis a jelenlegi címe. A Magyar Média Mecenatúra Macskássy pályázatán nyertünk rá támogatást és van egy francia cég is, akik szintén beszálltak a filmbe. Őket úgy ismertem meg, hogy miután lediplomáztam, részt vettem az ASF (Animation Sans Frontiéres) nevű programban, aminek a MOME is része. A programban a magyar egyetem mellett német, francia, és dán animációs egyetemek vesznek részt, ebben a 4 országban töltöttünk 2-2 hetet és a program végén a fejlesztett projekteket szakmai közönség előtt bemutattuk Párizsban. Ezen a párizsi prezentáción jelen volt egy francia producer a MIYU Productions stúdiótól, aki lehetőséget látott benne. Itthon a SALTO Film gyártja a filmemet, így nagyrészt azokkal az emberekkel készítem, akikkel már a diplomafilm alatt is dolgoztam és akiknek nagyon sokat köszönhetek. Most ezzel foglalkozom csak.
Lejegyezte: Soltész Rezső
