MédiatechnikaBeszélgetés Ács Ferivel az Ász Bt. sikereiről

Médiatechnika | 2016. November 18., Péntek 10:00

A hazai műsorgyártás technikai háttér biztosításának meghatározó alakja, aki évekkel ez előtt elsőként jelent meg az általa épített, akkor még forradalminak számító HD közvetítőkocsival.

Töretlen lendülettel és számtalan új szolgáltatással bővítí az ÁSZ Bt. technikai aparátusát, ami a legmagasabb színvonalon áll a megrendelők rendelkezésére.

 -          Nagyon sok minden történt 4-5 évvel ezelőtt a csillaghegyi bázison tett látogatásom óta. Amikor beléptem ide, hátrahőköltem akkora a fejlődés, hogy azt nehéz leírni.  Kérlek, foglald össze mi történt az átköltözés óta?


nyito2.jpg

Kábelezés az új technikai bázison


Közel 2,5 éve, hogy átköltöztünk, kibéreltük itt a Szőlőkert közben ezt az 500 nm-es raktár helységet, 8-10 méteres belmagassággal. Mindezt az motiválta egyrészt, hogy kezdett már elég sok cuccunk lenni, másrészt belekezdtünk a speciális kamerák fejlesztésébe és kellett egy olyan hely ahol tesztelni is tudunk. Harmadrészt pedig a kocsik tárolását is meg kellett oldani. Korábban az MTVA-nál tartottuk a közvetítő-kocsikat de onnan el kellett jönnünk. Fontos szempont volt továbbá, hogy a lakáshoz, irodához képest, negyed órán belül elérhető legyen az új telephely.

-          Az Ász Bt. 20. születésnapján találkoztunk utoljára, milyen fejlesztések voltak azóta?

Valóban akkor találkoztunk, az egy hatalmas buli volt, ott volt a szakma színe java, akkor készült el a 4-es közvetítő-kocsink, amit büszkén mutattunk be a vendégeinknek. Akkoriban még hatan voltunk, de bővültünk, ugyanis elkezdtünk speciális kamerákkal foglalkozni. Ebbe a munkába kapcsolódott be Barcza Robi és Mórotz Ádi, nekik már volt CableCam-es múltjuk és eszközeik is. Ezeket a berendezéseket megvásároltam tőlük, őket pedig állományba vettük. Tovább fejlődtünk létszámban is, így most már kilencen vagyunk.

 

cablecamgyulai.jpgCableCam a Gyulai istván Emlékversenyen

 

Azóta több féle CableCam-et fejlesztettünk, van akkumulátoros, egy kábeles, két kábeles megoldásunk, amiket több féle hosszúságban tudunk kifeszíteni. De ez még nem minden, megcsináltuk a SpiderCam saját verzióját is, amit CableCam Systems 3D-nek hívunk hivatalosan, de ez így elég hosszú, ezért hazai, rövid elnevezése „FeriCam” lett, viccesen szólva én vagyok a névadó. Éppen most készül ennek is egy update változata, amivel maximum 280X280 méteres területet tudunk lefedni 40 méteres magasságból. Szintén a speciális kamerák terén készítettünk többféle GoCam-et, de csináltunk víz alatti kamerát is a Vízilabda EB-re és még sok egyéb kisebb-nagyobb ügyes kütyüt, amikkel még érdekesebbé és izgalmasabbá tehetjük egy közvetítés képi világát.

-          Ki az, aki megtervez egy ilyen kamerát, amit az említett Vízilabda EB-n használtatok?

Ha röviden akarnék válaszolni, akkor azt mondanám, hogy Mi, az egész csapat, de azért ez egy igen bonyolult kérdés, ugyanis hiába van 43 HD és 10 SD kameránk, önmagában azokból egyik-másik alkalmas csak speciális feladatokra, de további kiegészítőkkel kell kiegészíteni azokat. Amikor egy-egy ilyen nagy nemzetközi esemény volt, eddig többnyire az MTVA tendert írt ki, így volt ez a Vízilabda EB esetében is. Mi ott a tenderen elnyertük a SuperSlow szállítást, víz alatti kamerát és EVS-t is vittünk. Nekünk akkor már volt víz alatti kameránk, de az nem felelt meg az ottani elvárásoknak. Ezen a ponton jön az, hogy az ember elkezd körülnézni a piacon, elmegy kiállításokra és kiválasztja a célnak legjobban megfelelő eszközt, amihez aztán hozzáadja a saját fejlesztését. Így esett a választás Q-Ball 3 kamerára, amit meg is vásároltunk. Ez egy nagyon ügyes szerkezet, mivel mindkét tengelyén csúszógyűrűs ezért körbe-körbe tud forogni, ehhez Mi gyártottunk víz alatti tokot, amit le tudtunk súlyozni, és aminek segítségével ki tudtuk hozni a jeleket, és megoldottuk a távvezérlést is. Így már bele tudtunk nyúlni a kamera összes paraméterbe, amit a gyári CCU megenged: színekbe, sebességbe, íriszbe, feketeszintbe, pan/tilt mozgatásba.

-          Visszatekintünk egy évre a produkciókra, fel tudnál sorolni néhány kiemelkedőt, amit ti csináltatok?

Az egyik, amire nagyon büszkék vagyunk, az a Maraton Kajak-Kenu Világbajnokság, amit Győrből közvetítettünk. A nemzetközi szövetség a valaha volt legjobb és legszínvonalasabb közvetítésnek ítélte, precedens értékűnek, új szemléletet és képi világot tártunk a nézők elé. Természetesen ez nem csak a Mi érdemünk és sikerünk, hanem a szövetségé is, és a rendezőé Halla Gáboré.

 

kajak370.jpg370 méter átfeszítés CableCam-el, a Kajak-Kenu Marathonon

 

Új kamera állásokat találtunk ki, dront adtunk be élőben, a CableCam-ünket 370 méterre kihúztuk keresztbe a Duna ág felett. Ezeket a fejlesztéseket főként saját erőből finanszíroztuk, de a szövetség is mellé tette a maga részét azzal, hogy megrendelte a szolgáltatást. Folytatva a sort, a tavalyi évünk nagyon sűrű volt és nagyon jól sikerült. Az egyik legjelentősebb a Judo GP az Arénában, itt 2 streamet kellett közvetítenünk, 19 kamerát szereltünk föl, plafonra szerelt GoCammel. Mi voltunk a Host Broadcasterei a Kosárlabda EB-nek, amit 5 helyszínről közvetítettünk. Budapestre az MTVA-ba juttattuk a jeleket üvegkábelen keresztül, majd innen történt a műholdas fellövés. A döntőn a SYMA Csarnokban használtuk a már említett FeriCam-et is nagy sikerrel. Augusztus 19-én közvetítettük élőben az „István a Király” jubileumi előadását az MTVA-án. Mi készítettük a Nemzeti Vágtát is 24 kamerával, voltak még koncertek, színházi előadások és sok egyéb más. Ami még jelentős volt főleg kameraszámban az az ITU Telecom World 2015 rendezvény. A Hungexpo területén 28 kamerát telepítettünk, ahol 12 termet kellett berendezni kamerákkal, mixerekkel, egyéb kiegészítőkkel. Szétszedtük a kocsikat, kivettük a kamerákat, vásároltunk 5 videomixert a meglévőkhöz, béreltünk is még plusz berendezéseket, szóval ez a projekt is nagy kihívás volt.

-          Áttérve a 2016-os évre, Rúzsa Magdi koncertjén milyen eszközökkel dolgoztatok?

A Magdinál 11 kamerával dolgoztunk, volt egy GoCam ami a színpad elején működött, telepítettünk egy fahrt kamerát, amit gyakorlatilag a GoCam sínjére raktuk fel, de nem távvezérléssel mozgattuk, hanem a Czigány Gergő tolta, mint egy fahrtkocsit. Szerepeltek a nagy optikák, a 95-ös és a 100-as is, ilyen nagy variói csak a mi cégünknek van az országban. Bevetettük a nagylátszögű lencséinket is, két Jimmy működött és volt egy hátsó totál kameránk is. Csodálatos volt a koncert Magdi megőrizte az induláskori személyiségét, volt három száma Presserrel és Boban Markoviccal, emlékezetes szép este volt.

-          Visszatérve a fejlesztésekre, most min dolgoztok és mire képes a jelenlegi flotta?

Pillanatnyilag a legöregebb SD autónk a jó öreg Mitsubishi már 24 éves ez 8-10-12 kamerával volt képes dolgozni, ennek a berendezéseit most kiszedtük és fixen stúdióba telepítettük a „Maradj talpon” című produkcióhoz. A 2-es kocsink szintén SD kocsi, ezt teljesen szétbontottuk már.

 

ob54.jpgAz OB5 technikai rackjei


A 3-as HD kocsink alapból 12 kamerás, de fel tudjuk bővíteni 16-18 kameráig, persze ilyenkor a kezelő személyzet elhelyezésére már másik kocsit, vagy konténert szoktunk használni, különösen ha több EVS-t kell bevetni lassításokhoz. Koncert közvetítés esetében mindenki elfér a kocsiban. A huszadik születésnapunkra készült el a már említett 4-as autó, alapból 6 kamerás, 3,5 tonnás, gyors reagálású mozgékony HD autó, ami bővíthető 8 kameráig. Most építjük az 5-ös kocsit, ami kicsit a Luca székére kezd hasonlítani, - a karosszéria munkák csúszása miatt, meg nekünk is volt más dolgunk. Ez egy Angliából behozott autó, amit átalakítottunk úgy, hogy két oldalra expandálható legyen, a klímát is tudjuk benne mozgatni, szóval a kocsit teljesen szétboncoltuk és a saját igényeinkre szabtuk. 16-18 kamerára tervezzük, ehhez minden berendezésünk megvan.

Most vettünk 10 db. 1700-as Sony kamerát, ami megverte a konkurencia márkájának kameráit. Hangtechnikához megvettük Lawo mc²56, 5.1 hangmixert, ami 280 csatornáig tud dolgozni.

 

ob52.jpgLawo mc²56, 5.1 hangmixer

 

Van egy 128x128-as videó mátrixunk, egy 32-es multiviewerünk. Mindez adja a technika gerincét, ami minden szempontból megfelel a kor igényeinek és külföld felé is lehet vele mozdulni. A hazai piaci átalakulások és tendenciák nem túl jók, ezért is fontos számunkra, hogy határainkon túl is megálljuk a helyünket. Azt is mondhatom, hogy ezzel a kocsival egy kicsit menekülő útvonalat is építünk magunknak.

-          Hazai környezetben, - a versenytársakat is figyelembe véve, - hova tudod pozícionálni ezt az 5-ös kocsit?

Az Antenna Hungáriának van most két jó HD kocsija Grass Valley kamerákkal, az egyikbe 11, a másikba 12 van beszerelve, ezen kívül ott van még két SD kocsi, továbbá az MTVA-tól átvett 12-es kocsi és a Dunás autó. A Schwindl  Bandinak  van még két kocsija, amibe Sony 70-es kamerák vannak, ami más kategória árban és minőségben is. Nekünk most pillanatnyilag van 3 HD kocsink és ez most a negyedik autó lesz.

 

on53.jpgAz OB5 képmérnöki munkahelyei

 

Van tehát 28 alapkameránk, 4 db Sony HDCP1, amiből rádióskamerát, GoCam-et, FeriCam-et tudunk kialakítani. Ezen túl van 2 db. Q-Ball 3-as mini kameránk, 5 db. Sony PMW-350-es kamkorderünk, amikhez megvannak az adapterek és a CCU-k, tehát gond nélkül rendszerbe állíthatóak, ha kell. Van még 2 db Sony Super Slow kameránk is és néhány apró effekt kamera. Az RTL-nek van még egy 8 kamerás HD autója. Nagyjából ezek az erővonalak, illetve vannak kisebb 4 kamerás kocsik is a piacon EX3-as kamerákkal, de ezek minősége nem vethető össze a mi minőségi szintünkkel.

-           SD közvetítésre van-e még igény?

SD közvetítést már csak az MTVA rendel, ez bármilyen műsor lehet, koncert, sport stb. Én bízom benne, hogy ez a tendencia lassan ki fog kopni. Az MTVA-nak a gyártási kapacitást az Antenna Hungária biztosítja kizárólagosan, ahol van ugye a már említett 2-2 SD kocsi is. Ezen a héten például most mi is megyünk két helyre HD berendezéssel SD-t közvetíteni. Az SD közvetítés kicsit olcsóbb, ezért tud még pályán maradni.

-          Magyarországon hány közvetítő kocsi van szerinted és ennek figyelembe vételével mekkora a Ti piaci részesedésetek?

Ez bonyolult kérdés. Az hogy mennyit tudunk egy évben közvetíteni, azt általában nem tudjuk előre. Vannak fix műsorokra keretszerződések, de sok váratlan dolog is bejön, amit nem lehet előre tervezni. Egy tény van: az MTVA-nak csak az Antenna Hungária szállíthat be. Tehát ha az Antenna Hungária kapacitása elfogy, akkor jövünk be mi a képbe, más egyéb alvállalkozókkal együtt.

 

OB51.jpg

Az OB5 három sorban elhelyezkedő munkahelyei

 

Van erre egy szerződésünk az AH-val, kötött árakkal. Az AH-nak van most 4 közvetítő kocsija, ehhez csatlakoztak az MTVA kocsijai és külső cégek. A kialkudott árak alapján, aki olcsóbb az kapja a munkát, a minőség itt most nem szempont, csak az ár. Ez szomorú, de így van! Nem vagyunk a legkedvezőbb szituációban. Amennyiben az AH kapacitását kivesszük a körből, akkor nekünk van a legtöbb és legjobb cuccunk, de ha a konkurencia olcsóbb, akkor ők kapják meg a munkát. Mondok egy példát: ha valaki EX3-as ½ collos CMOS-os kamerával száll versenybe a mi 2/3 collos CCD-s, sokkal jobb minőségű kameránkkal szemben, akkor képes megverni minket, mert ő olcsóbb, ez a tipikus magyar betegség, amikor csak az ár számit, a minőség csak nagyon a szempontok végén szerepel. De folytassuk a hazai HD kocsi leltárt, persze azért két HD kocsi között is jelentős műszaki különbségek vannak! Nagyon nehéz összehasonlítani. Az RTL-nek van 1 közvetítő kocsija 2/3-os képtechnikával ami jó minőséget képvisel, az Antenna Hungáriának 2, a Schwindl Bandinak 2, és nekünk lesz 4 ha elkészül ez az új kocsink, nos ez a krém, amit felsoroltam. Tehát a miénkkel együtt összesen 9 darab kocsi áll rendelkezésre, de itt is vannak minőségi különbségek a kamerák képbontóiban, azok nagyságában, jel-zaj viszonyában, mixerekben, mátrixokban, stb. Lehet azon vitatkozni, hogy Sony vagy Grass Valley, Én Sony párti vagyok.

-          Beszéljünk a FeriCam 2-ről is, hogyan jött az ötlet?

Elindultunk egy nulladik szériától műanyag dobokkal. Összeraktuk a rendszert 2,5 kW-os motorral, azt hittük, hogy ez majd bírni fogja a terhelést. Kiderült, hogy nem mindegy milyen magasságból, hány fokos szögben tartjuk a kamerát, 4 oldalról, 4 kábelen. Erősebb motorokra volt szükség, most 4 db. 5,5kW-os motorral dolgozunk. A műanyag dobok is rejtettek hibákat, nem mindegy, hogy hidegben vagy melegben vagyunk, lelazul a kötél, ilyenkor újra fel kell tekerni stb. Ezekkel a gyerekbetegségekkel meg kellett küzdenünk, tényleg a nulláról indultunk, pedig egy ilyen rendszer értéke a 100 milliós nagyságrendbe esik, de az se biztos, hogy eladják, maximum csak kibérelni lehet. Minden nehézség ellenére Mi ebben láttunk fantáziát és üzleti potenciált, így töretlenül dolgozunk rajta. A második generációs FeriCam-nél, ami tulajdonképpen egy nagyteljesítményű Pók Kamera, már alumínium dobokat használunk, maximum 280x280 méteres terület lefedést tűztük ki célul, 40 méteres magasságból.

 

totalzaro.jpg

"FeriCam" - Az Operaház légterének meghódítása a Rocktropia amerikai produkcióban

 

A nagy sporteseményeket, futballpályákat, stadionokat, koncerteket céloztuk meg. Kicseréltük a mágnes fékeket, aminek az a szerepe, hogy áramszünet, vagy motorhiba esetén is megtartsa a magasban a kamera szettet. Itt már több száz kg-os erők ébrednek a rendszerben, amiket fékezni, tartani, ellensúlyozni kell. Új áttételeket építettünk a mozgató szerkezetbe, hiszen 20-25 km/órás sebességgel kell mozogni egy futballmeccsen, vagy futóversenyen a kamerával, a mostani maximális sebességünk 36 Km/óra. Nagy kihívást jelent a 4 fix pont megtalálása, kialakítása is, ahova kifeszítjük a rendszert. Az első tesztek a Puskás Stadionban zajlottak, ott a világítási hidakra vittünk fel TOMCAT elemeket, ezeket kötöztük hozzá a szerkezethez, az azon lévő csigán jön le a kötél, a dobok lent vannak a földön, a négy kötél végére van rákötve a kamera. Ahol semmilyen rögzítési pont sincs, például Szegeden a Kajak Kenu Világbajnokságon, ott nagy teherbírású darukat kellett használni, amik fixen tartották a négy függesztési pontot. Mindez nagyon fontos, hiszen alap esetben, amikor a kamera bent van a középpontban, akkor mind a 4 motor azonos erővel tart, de ha elindulunk valamilyen irányba, akkor lesz olyan motor ami húz, és lesz olyan aminek engednie kell. Azt, hogy melyik motor húzzon és engedjen, és azt milyen erővel csinálja, egy nagyon bonyolult matematikai algoritmus számolja ki és vezérli. Az eddig használt kötélszakító szilárdsága 900 kg-volt, de ezt biztonsági okokból meg növeltük, 1400-ra. Ezeket a speciális köteleket Olaszországban készítik számunkra, ahol még üvegszálat is beleszőnek a közepébe, így oldjuk meg a kamerajel továbbítását a magasból. Mint látható egy nagyon összetett és szofisztikált rendszerről beszélünk, amiben mi nagyon hiszünk, és nagy örömmel végezzük ezt a fejlesztő munkát.

-          Ezt a hatalmas mennyiségű innovációt megérteni se egyszerű nem, hogy kivitelezni. Erre a hatalmas feladat mennyiségre hányan vagytok és kinek mi a feladata?

Ami nagyon fontos, és amire én nagyon büszke vagyok az az, hogy mi 24. éve működünk és még mindig betéti társaságként, ami komoly felelősség, mert a teljes vagyonunkkal felelünk, azért amit teszünk. Ezt mi nagyon fontos elvnek tartjuk, igyekezünk mindent tisztességesen megcsinálni, mert nem szeretnénk kockáztatni, elveszíteni azt a vagyont, a befektetett energiát, amit ebbe az egész vállalkozásba beleöltünk. Az Ász BT-ben pillanatnyilag 9-en vagyunk, ebben benne van a feleségem és én, mi vagyunk a BT beltagja és kültagja. Saci lányom 5 és fél éve dolgozik a cégben, ügyvezetői megbízást is kapott, így ketten vagyunk aláírók, ügyvezetők. Zsófi a  legkisebb lányom is velünk dolgozik, így anyával együtt a lányok viszik az adminisztrációt, számlázást, pályázatok kezelését, elszámolását, valamint a diszpozíciókat.

 

csalad.JPGIgazi családi vállalkozás, ahol a főnöknek is van főnöke

 

A műszaki részlegben Varga Ádám 7 éve dolgozik nálunk műszaki vezetőként. A másik műszaki vezetőnk Szmolár Zoltán, az ő feladatuk az eszközök összerakása, szétszedése, de a karbantartás is az ő hatáskörük. Nekünk minden bevétel fontos, ezért ha kell, bármely eszközt kiszereljük, átcsoportosítjuk az igényeknek megfelelően. Harmadik éve köreinkben van Barcza Róbert és Mórotz Ádám, az ő területük a már említett speciális kamerák fejlesztése és üzemeltetése. Tavaly szeptember 15-én vettük fel Benedek Gábort hangmérnöknek, aki a legfrissebb munkatársunk. De természetesen mindig a feladathoz igazodunk, így mindenki csinál mindent, ha kell csatornázik, ha kell húzza a kábelt. Mi időnként „csak” telepítjük az adott igényhez a rendszert de az operátori munkára érkeznek speciális szakemberek, pld. GoCam-hez, Jimmy-hez. A FeriCam-hez már két operátorra van szükség, az egyik vezérli a kamera helyzetét: jobbra, balra, le, fel, ezt a mi emberünk a Robi irányítja, és jön egy operatőr, aki a pan/tilt mozgást, a zoomot és a fókuszt irányítja. Arra is van lehetőség, hogy előre leprogramozzunk mozgás pályákat, ilyenkor már az operatőrnek csak a képpel kell foglalkoznia.

-          Sok sikert kívánunk a FeriCam update változatához, aminek debütálásán szeretne a Médiatechnika is részt venni. Mikorra várható mindez?

Pontos időpontot még nem tudok mondani, de szorít az idő minket, ugyanis hamarosan egy filmforgatásra megyünk, ahol egy filmkamerát kell mozgatnunk a FeriCam frissült változatával.

 

Lejegyezte: Soltész Rezső

 

Beszélgetésünk óta eltelt némi idő, sok víz lefolyt a Dunán….

Elkészült az Ász Bt új közvetítőkocsija is, és a FeriCam is debütált az Operában egy amerikai produkcióban, rendkívül nagy sikerrel! A most készülő Wiskys produkcióban is bevetettük már, és várjuk az újabb kihívásokat!

 

http://www.aszbtacs.hu/

 

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.067508 másodperc.