MédiatechnikaBroadcast Solutions Hungary

Médiatechnika | 2016. Október 22., Szombat 12:00

Nem lehet panasza annak, aki állóvízként emlegeti a hazai broadcast világ hétköznapjait. Alig pár hónap alatt, a Somos Broadcast Media szenzációt keltő német „fúziójának” történetében néhány héttel ezelőtt egy teljesen új fejezet kezdődött.

A Médiaechnika idei első számában megjelent interjúnkban részletesen beszámoltunk arról, hogy a Somos Attila által vezetett Somos Broadcast Média Zrt. miként tudott kilépni a broadcast ágazat világpiacára. Az írásban beszámoltunk arról is, hogy a korábbi magyar vállalat teljes, a szakmában már bizonyított állománya a német Broadcast Solutions zászlaja alá került és ejtettünk néhány szót az aktuális feladatokról, és a jövő terveiről is.

            - Alig telt el néhány hónap az új cég megalapítása óta, amikor bombaszerűen          jött a hír, hogy vezető váltást jelentettek be a Broadcast Solutions          Hungary Kft-nél (BSH), ami alapvető változást okozott nem csak a cégnél, de a broadcast piacon is. De mik voltak az előzmények? – kérdeztük Tóth         Kristófot a cég új ügyvezető igazgatóját.

- Az előzményhez hozzá tartozik, hogy a Broadcast Solutions Hungary Kft. egy önálló, induló cégként alapult tavaly szeptemberben és nem utódja másik vállalatnak. A német tulajdonos természetesen az SBM csapat minden tagjával tervezte el a jövőt, így kivétel nélkül mindenki az új zászló alatt dolgozhatott tovább 2015 szeptembertől.  Egészen 2016 júniusáig az elvárásoknak megfelelően valósultak meg a kitűzött célok, a váratlan fordulat ekkor következett be, amikor a tulajdonosunk úgy döntött, hogy közös megegyezéssel megszünteti az együttműködést a cég akkori ügyvezetőjével, mivel nem egyezett az elképzelésük a cég működését és céljait illetően.

 

Toth KristĂłfbelso.jpgTóth Kristóf ügyvezető igazgató

 

A Broadcast Solutions GmbH és természetesen mi is, akik a magyarországi leányvállalat csapatát erősítjük, hosszú távban gondolkodunk és egyetértünk abban , hogy a jelentős magyarországi piaci jelenlétünk mellett továbbra is erős bástyái vagyunk az anyavállalat nemzetközi munkájának.  Így, mivel a kialakult helyzet ellenére mindannyian látjuk a lehetőséget a cég további működésében, illetve a rövid idő alatt elért eredményeink is ezt igazolják, örömmel vettem a tulajdonos megtisztelő felkérését a BSH vezetésére.

- Ez így elmondva egyszerűnek hangzik, de az új helyzet azért gondolom okozott némi nehézséget, hiszen köztudott, hogy a BSH telephelye és a tevékenysége a régi irodaházban zajlott, ami nyilvánvaló, hogy ott tovább már nem működhetett.

- Ez így igaz. A „válás” technikai lebonyolítása nyilván nem volt egyszerű, többek között új helyet kellett keresnünk, ami eltartott egy kis ideig, de végül a XIII. kerületben, a Reitter Ferenc utcában új otthonra találtunk és július közepén a költözés is lezajlott. Az új telephelyen egy nagyobb, modernebb és professzionálisabb környezetben van lehetőségünk dolgozni és megvalósítani a kitűzött céljainkat. Az elmúlt 1 hónap alatt számos pozitív visszajelzést kaptunk az ügyfeleink részéről, ami bizonyítja, hogy bár ez egy új kezdet, de egyben annak az útnak a folytatása, amin tavaly ősszel elindultunk. 

- Több éven át dolgoztatok együtt Somos Attilával, és számos eredmény      fűződik ehhez az időszakhoz, többek között a BSH létrehozása is.  

- Valóban sok mindent elértünk a kollégákkal az elmúlt években, ami a cég sikeréhez és fejlődéséhez hozzájárult és természetesen a Broadcast Solutions Hungary létrejötte is ennek a csapatmunkának az eredménye. Azt gondolom, hogy mind a múltbéli, mind a jövőbeni sikereinkhez a Csapat egészének a munkájára volt/lesz szükség, mert semmi nem egy-két emberen múlik. Én a tulajdonos és a volt ügyvezető döntését lezártnak tekintem, és csak a jövőre koncentrálok.

            - Beszéljünk az új helyről, hogy érzitek magatokat? 

- Átköltöztünk a 13. kerületbe, egy újszerű irodaházba, amit éppen ezekben a hetekben „lakunk be”.  A cég belső struktúrája változatlan, a csapatunk tele lelkesedéssel a jövőt illetően. A fejlődésünk érdekében tervezünk némi változást, amit majd Amszterdamban az IBC-n fogunk bejelenteni, és ami részben érinti a magyar piacot is. Hiszünk abban, hogy a megfelelő irányba haladunk és fogunk még „meglepetéseket” okozni a hazai iparágban. 

 

BSH ĂŠpĂźletbelso.jpgA BSH Székháza a 13. kerületben

 

            - Csak a visszatekintés kedvéért, kérlek, néhány szóban összegezd, hogy mi   az ami az elmúlt időben történt, milyen munkákban vettetek részt?

- Folyamatosan közreműködünk külföldi projektekben  az anyavállalat zászlaja alatt, de voltunk pár hónapja a Közel-Keleten is, ahol egy rendkívül impresszív innovációs napon mutattuk be az elmúlt évek megvalósult projektjeit.  Egyre dominánsabb a cégcsoport jelenléte a közel- és távol-keleten, ahol jelenleg is egy folyamatban lévő projekten dolgozunk. A hazai televíziós piacon továbbra is erős az együttműködésünk a TV2-vel, aki az egyik legnagyobb partnerünk, mi vagyunk a rendszerintegrátora és technikai támogatója az új TV2 csatornáknak is. Ezen kívül dolgoztunk és dolgozunk azon, hogy a gyártóinkkal való együttműködést megerősítsük és továbbvigyük. Ennek egyik eredménye, hogy továbbra is a Broadcast Solutions Hungary Kft az ARRI hivatalos képviselete Magyarországon.

 

Véleményem szerint a legfontosabb, hogy a kollégáim hozzáállása nagyon jó, lojálisak egymáshoz és a cégcsoporthoz és végül, de nem utolsó sorban lelkesek és motiváltak, ami a tenni akarást eredményezi. Úgy gondolom, hogy a közös célok és az egység, ami most jellemez bennünket meghozza a maga gyümölcsét és új kapukat nyit meg a számunkra.

 

www.broadcast-solutions.de/hu

                                                                                                                             Soltész Rezső

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.094798 másodperc.