Az utóbbi években a Magyar Televízióban egyre több műsorban tűnt fel rátermettségével, érdeklődő kérdéseivel, amihez időnként kedves humora is társul.

Meglehetősen régóta van a Magyar Televízió képernyőjén, de az első alkalom, amikor arcát, hangját megjegyeztem talán a Kölyökidő című műsor volt.

Az 1989. január 14.-én indult, 19 éves koromban, 12 évvel voltam nagyobb, mint a kicsik. Korábban már én is gyerekszínész voltam, vagyis 8 éves korom óta szerepeltem a Televízióban. Takács Vera szerkesztő műsoraiban szavalgattam, és játszottam sorozatokban. De rádiós feladatokat is kaptam, és kisfilmekben is szerepeltem. A gimnáziumi évek alatt szüneteltettük a fellépéseimet, hogy több idő jusson a tanulásra. Amikor befejeztem a középiskolát a Vera szólt, hogy indul egy heti adás a Kölyökidő, gyerekekkel, amelyben engem is foglalkoztatni akar. Ő választott ki engem még gyerekszínjátszó koromban.

Ezek szerint a színjátszás született adottság magában…

A színjátszás igen, de nem készültem színésznek. Erdész szerettem volna lenni, mert ott nem kell emberek között lenni, az állatokkal, növényekkel lehet foglalkozni…

Ehhez képest emberekkel szerepel és sok-sok embernek a képernyő előtt.

Amit csinálok, az nem mindig őszinte, ez a munkámmal jár, valóban többnyire szerepeket játszom.

Olyan jól tud érdeklődni, kérdezni, műsorokat vezetni, hogy én ezeket hitelesnek látom.

Annyira azért nincs különbség a hitelesség és az én szerepjátszásom között, ha jó embert játszom az, hiteles.

Rossz embert viszont nemigen játszott.

Valóban rosszat nem játszottam. Néha azért olyat kell játszanom, amilyen a valóságban nem vagyok. Ez a színészkedéssel együtt jár.

Mikor kezdték el felismerni, milyen visszhangokat kapott?

Szinte rögtön, mert a szemüveg, a hang, meg a kis termetem az beazonosíthatóvá tett. Megszoktam gyorsan, nem az érdekelt engem elsősorban, hogy milyen vagyok, magam is látom a tükörben. Azt, hogy sokan felismernek, nem szeretem, de valójában nagyon kedves ember vagyok. Olyanra is emlékszem, hogy magát magam elé engedtem a televíziós büfében, például, szóval udvarias is vagyok.

Kiválasztottam néhány műsorcímet, ezekről kérem, mondjon néhány mondatot: Pecatúra, horgász-műsor.

Az ötlet a Montskó Éváé volt. 300 ezer ember él Magyarországon, aki legálisan horgászik, aki erre pénzt áldoz és engedélyt is kér. Ha a családtagokat és az orvhorgászokat is hozzávesszük igen nagy rétege ez a hazai népességnek. Róluk és nekik szólt elsősorban a műsor, meg az érdeklődőknek is. Én is ilyen vagyok, az erdészet iránti vonzalmam sem volt véletlen, ezzel a hobbival is el lehet vonulni, a hallal kell küzdeni, meg a természetben gyönyörködni. Közben forgattunk persze, tehát az elvonulás az emberek elől nem volt teljes. Ilyeneket mondtak, hogy húsz perc múlva…” fordulj el Balázs,” de 20 perc múlva jött a hal, vagy „20 perc múlva el kell mennünk egy másik helyre”, de itt még lenne hal, vagy el kezdett esni az eső, szóval igen izgalmas lett a munka, de jó, ettől még az ember szereti a forgatásokat.

Mikor kezdett áttérni a tudományos témákra is, például a Válaszd a tudást emlékezetes?

Volt ennek a műsornak előzménye, a gyermekműsorok után néhány évvel adásra került az Észbontó című tudományos ismeretterjesztő műsor, amit meg lehetett csinálni gyerekeknek szólóan is. Sőt, keveset tudnak az emberek arról is, hogy létezik a TIT, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, és milyen kevés pénzből gazdálkodik, ez is megérne egy mai misét. De közreműködtem például a Perpétuum mobile, a Hármas csatorna, vagy a Tudományos-fantasztikus című műsorokban is. Ezekben nekem nem tudósnak kellett lennem, hanem kíváncsinak, és én voltam, az, aki lefordította a hidraulikus pneumatikus gépezetek működési elvét közérthető magyarra. Olyanra, amitől a gyerek kíváncsi lesz. Ez volt a feladatom ezekben.

Egyébként mindig kíváncsi és kutakodó vagyok.

Ezek szerint Montskó Éva szerkesztővel sokszor dolgozott együtt…

Persze, persze, de volt felelősszerkesztővel, mondjuk így.

És mi a maga jelenlegi rangja?

Szerkesztő-műsorvezető. De bevallom a szerkesztés az egy rendezett embert kíván, ahhoz normálisnak kell lenni, ahhoz sokszor fel kell emelni a telefont, nem letenni türelmetlenül, mert én szemtől-szemben szeretek beszélgetni, nem telefonon, de ez van leírva a papírjaimon: szerkesztő-műsorvezető.

Szemtől-szembe dicsérem: beszélgetni nagyon tud, őszintén kíváncsi és ha szerepet játszik azt hitelesen csinálja.

Azért én annál mindig többet tudok a témáról, mint amennyire, „a hülye gyereket” eljátszom”. Szeretem értékelni, hogy mások átadják a tudást, tanárközpontú vagyok ám!  

Történelem témájú műsorokban is láthatjuk mostanában.

Hú, pedig a történelemmel hadilábon állok. De arra is kíváncsi vagyok. Megbirkózóm vele, de azt a kérdést még nem tettem fel, hogy jó, hogy foglalkozunk a történelemmel, de igazán tanult már belőle valaki? Talán Adenaueren kívül van ilyen politikus egyáltalán? Én más politikust nem tudok említeni, aki a történelemből valóban tanult. Tanultunk róla, meg mondogatjuk, hogy jaj de szeretem a görögöket, meg tanuljuk a háborúkat, sőt beszélgettem a II. világháborúról és azt tapasztaltam, hogy mennyire élvezik a történészek a témát…de mivégre?

Más téma: mostanában egyik műsorvezetője a televíziós műsorokra és civil szereplőkre visszatekintő Hogy volt? című műsor-sorozatnak is. Ebbe hogyan került?

Nagy György jóvoltából. Ő a mi anyánk! Ezt tudom mondani, bár ez képzavar, de az, az igazság, hogy annyi minden van a tarsolyában, annyit tud a televíziózásról, hogy ezt mondhatom rá. Ő találta ki, hogy legyen egy műsor azokról a tévésekről, és tévés szereplőkről, akik nagyban hozzájárultak a Magyar Televízió történetéhez, akik már nem élnek, azokról legalább olyanok emlékezzenek, akik még dolgoztak velük. És az MTV Archívuma ehhez illusztrációkat bőségesen szolgáltat.

Amikor Gyuri szólt, hogy ez a műsor lesz, olyan ikonokkal kezdtük, mint például,  Sinkovits Imre, a színész óriás, róla kellett beszélgetni, vagy Bessenyei Ferencről kellett beszélgetni, emlékezni… ilyenkor az ember álla leesik, és rájövök, hogy én őket szeretem, ebből indulok ki. Nyilván van olyan művész, akit személyes élményekből nem ismerek, de hozzájuk Gyuri ad annyi információt, ad annyi filmet, hogy felkészülhet az ember. Ezekből az anyagokból megszeretem őket, hiszen alkotók, ők valóban alkottak.

De alkotók azok a televíziósok is, akiket még meghívnak emlékezni…

Velük a legjobb beszélgetni, mert elindulnak a sztorizgatásaikkal és attól kell tartanunk, hogy bennfentessé válik a műsor, no ezt azért nem szabad. Amikor azt mondják például, hogy éppen a Tulipánból hívtak át…ott már magyarázkodni kell, mert a néző nem feltétlenül tudja, hogy az egy presszó volt a régi, Szabadság-téri Tévés székház mögött. Úgy tudom, de ezt félve mondom, hogy a Gyurinak nemrég szóltak, hogy ez a műsor megszűnik. Az érv, hogy a Magyar Televízió nem élhet meg a múltjából, már előre kell inkább tekinteni. Viszont a Duna Televízió nagyon érdeklődik iránta.

Ott is jó helye lesz. Akkor a nagyvilág magyarságának szól.

Azzal vitatkoznék, hogy a magyarságnak kell-e szólni, szerintem a magyarul beszélő embereknek.

Jók a tapasztalataim a Duna Tévéről, mostanában több a sajátgyártású új műsoruk, mint az MTV-nek.

Igen? Én meg most látok kedvezőtlen változást. A Sára Sándor utáni állapot kevésbé tetszik, mint az ő időszakának műsorai: most jönnek a magazinokkal, a nótakérő műsorokkal…Sára idejében több volt a fajsúlyos irodalom és a képzőművészet.

A  Kívánságkosár  című üzengetős és nótaküldő műsorra is van igény.  Ezt is tudomásul kell venni, és ez tipikusan Duna Tévés feladat.

A komolyabb irodalmi műsorokat, meg a képzőművészetet hiányolom. Én nem értek hozzá, néha menekülök a képzőművészet elől, de némelyik műsor nagyon meg tudott fogni, pedig csak képeket láttam és szöveget hallottam. Tudom, hogy nehéz feladat, de szeretném a képernyőn látni gyakrabban.

A legutóbbi munkája, az MTV Balatoni nyár című július-augusztusi rendkívüli napi műsorfolyamában az egyik műsorvezetői feladat, szerep volt.

Ha szakmabeliek kérik erről a véleményemet, azt mondom, nem vagyok vele megelégedve, mert magazin műsor. Ami azt jelenti, hogy maximum négy és fél perc jut egy témára. Ennyi idő alatt mit tudok megmutatni valakiből?

No, volt az, több is egy-egy vendéggel, mint néhány perc, de egy nyári délelőttön könnyed műsort vár el a nézők zöme a Balatonról és környékéről és az ott élőkről. Az ötletet és a szándékot jónak tartom, a kivitelezéssel maga elégedetlen?

A szerepjátszásra jó lehetőségeket adott, de én mindig úgy keltem fel a meghívott vendégek mellől, hogy szégyelltem magam a riportalany előtt. Mindig azt éreztem, hogy felszínességünk nem ismer határokat. Például nagyon szívesen elsétálgattam volna a Balaton partján egy-egy riportalannyal, vagy elmentem volna fröccsözni és közben beszélgettünk volna. Tudom, hogy ez nem fér bele egy magazin-műsorba, no ez a bajom a magazinokkal. Azt is tudom, hogy várták tőlünk a balatoni program-ajánlatokat, volt ugyan benne, de közben meg elkezdtünk főzni, illetve az elején kezdtünk főzni és a műsor végén lett kész az étel.

Tényleg ott helyben készültek el az ételek?

Esküszöm, hogy ott készültek az ételek. Szoktam mondani „lopunk, csalunk, hazudunk” de az ételek ott helyben készültek el a műsor alatt.

Na és úszni ott tanult meg, vagy tudott csak ezt is eljátszotta?

Tudok, tudok úszni, ez is egy szerepjátszás volt, de tanultam is, például a gyorsúszásban eddig nem tudtam jól levegőt venni, szóval, van azért, amit ekkor tanultam meg. Elmondta a 190 centiméteres Szabó Tünde és megtanultam ezt. Másoknak is ajánlom, hogy olykor, igazi profiktól bővítsék bizonyos ismereteiket.

És arról kaptak-e információt, hogy mennyi nézője volt a műsornak?

Azt tudom erre válaszolni, hogy néhány főnökünk meglátogatott minket a műsor helyszínén és igencsak dicsértek bennünket, még a nézettség miatt is. De azt is bevallom, hogy olykor kaptam én hideget-meleget, hogy mikor voltam túl sok, mikor kevés. A saját közvélemény kutatásom pedig abból áll, hogy ha lemegyek a Klauzál térre vásárolni és a pénztáros néni megemlíti, akkor látta, ha a kutyasétáltatók beszélnek róla, akkor látták, és megállapíthatom, hogy ennyivel több nézője volt a műsornak. Előfordult, hogy leálltam énekelni, vagy táncolni művészekkel, ami azért is jól esett, mert két órán keresztül ülni a berendezett műsor-helyszínen az, lehetetlen elvárás. Hetente mutattak nekünk bonyolult kimutatást, ahhoz nem értek. De dicséreteket kaptunk. És ismételték egy órában délutánonként, azt minden bizonnyal nem ugyanazok nézték, mint, akik délelőtt. Így az is emelte a nézettséget.

Jó ötlet volt a késő délutáni egyórás összefoglaló, azt rendszeresen én is megnéztem, nemcsak hivatalból, hanem érdeklődésből is.

A legnehezebb feladatuk azoknak a szerkesztőknek volt, akiknek a két órás műsorból kellet összeállítani az egy órát. Ők megizzadtak abban, hogy mit hagyjanak ki.

Az idei nyáron nemcsak izzadtak az emberek, így ennek a műsornak a készítői is, hanem áztak és fáztak is.

Hú, az tényleg nehéz feladat volt, most mi történjék, melyik helyszín legyen, melyik nem, kimerek-e állni mikrofonnal az esőben úgy, hogy eltakarnak, vagy sehogy sem. Azt élveztük, azok izgalmas napok voltak, akkor nagyon kellett figyelni.

Persze volt ennek pozitív hozadéka is, amiről az előbb beszéltünk több nyaraló ült a tévé elé…

Mi nem is erre gondoltunk elsősorban, hanem őszintén együtt éreztünk a nyaralókkal, a Balatonnál esőben, szeles időben ki érzi jól magát. Akinek van autója és elindul távolabbi jó programokra.

Már szeptember van, mi a legközelebbi feladata, mire készül?

A történelmi műsor az Anno folytatódik, filmhíradók kapcsán történész meghívottakkal beszélgetünk történelmi időkről, eseményekről. Október elsejétől lesz új műsorstruktúránk, de arról nekem nem szabad nyilatkoznom.

Van saját ötlete, amit megvalósítana?

Nem, nincs, másodhegedűs vagyok, de annak ideális és megalkuvó, ha nem rosszat akar egy szerkesztő, én azt megcsinálom.

Gál Jolán

Fotó: Falus Kriszta,  valamint: MTVA