Matúz Józsefné, az első magyar tévé-híradó első főszerkesztője

| 2007. Március 21., Szerda 15:00

A Magyar Televízió 2007-ben, azaz ebben az évben lesz hivatalosan is 50 éves. Azért hivatalosan, mert ipari-kereskedelmi majd kísérleti adások már 1957 előtt, tehát jóval korábban is voltak.

Az 1957 május elsejei élő közvetítés azonban olyan jól sikerült, hogy utólag úgy döntöttek, legyen ez a Magyar Állami Televízió, mint intézmény születési dátuma. Matúzné 1957-ben került az akkor még a Magyar Rádió részeként működő Televízióhoz, és neve fogalommá vált. A „Matúzné”, így emlegették az 1960-as, 70-es és 80-as években, de a régi tévéseknek még mindig ő a Matúzné, nekünk régi híradósoknak a Rózsika. Megszervezője, majd 29 éven át a vezetője volt az első hazai TV Híradónak.

A mi szakmánkban nem túl gyakori, hogy valaki a férje nevét használja,Te megmaradtál ennél a formulánál, és lettél a Matúzné. Még én sem tudom, 25 évnyi híradózás ellenére sem, hogy mi az eredeti neved.

 

 Radnai Rózsa. Több oka volt, hogy nem használtam a lánykori nevemet, hozzá tartozott, hogy a televíziónál dolgozott akkor Radnai János is, egy kiváló sportszerkesztő és a sportműsorok hosszú időn át volt vezetője, akivel szinte egy időben kezdtük a televíziózást. Másrészt hangsúlyozni akartam a férjemmel való jó kapcsolatomat is, úgy szerettem hallani, hogy én a Matúz József felesége vagyok. De az is igaz, hogy ezen nem túl sokat gondolkoztam.
 

 

Beszéljünk a lényegről, 1957 elején mivel foglalkoztál, hogyan kerültél a Televízióhoz?
 

1957 első hónapjaiban egyáltalán nem foglalkoztam a televízióval, jobbára azt sem tudtam mi az. 1957 tavaszán, talán áprilisában – a pontos időpontra már nem is emlékszem, szóval tavasszal véletlenül összetalálkoztam egy volt kollégámmal Mátai Lászlóval, aki a Népművelési Minisztériumban volt kollégám és megkérdeztem, most mivel foglalkozik,  azt mondta a Televízióban dolgozik. Meglepődtem, van Magyarországon ilyen? Mondta igen, most indul, gondolkozzál rajta szeretnél-e ott dolgozni. Mire én azt feleltem, előbb talán látnom kellene milyen is a televízió. Azt válaszolta menjek el a Corvin Áruházhoz, annak egyik kirakatában ott látható egy tévékészülék. Tényleg elmentem oda, azt láttam, hogy az egy doboz, benne mozgóképek vannak, de ma már tudom, hogy szinkronból kiesett képeket láttam, mentek körbe-körbe, és én arra gondoltam, ha ez a tévé még ilyen kezdetleges, akkor nekem is van időm azt megtanulni.

 

 

 

 

És meg is tanultad, nem is akárhogyan.
 

Tárgyaltunk a munkalehetőségről, és 1957. május 15-én a Televízió dolgozója lettem. Feladatom a televíziós hírek, a saját televíziós hírműsor megszerkesztése volt. Az első tévéhíradót, aminek még nem is ez volt a címe, hanem az, hogy Képes Krónika 1957. július másodikán, keddi napon sugároztuk.
 

 

 

Ne ugorjunk ekkorát, hogyan dolgoztál és kik voltak az első segítőtársaid akkor? Te választottad-e az első munkatársaidat?

 

Mindenkit én vettem oda. De kezdetben tényleg egyedül voltam. A legelején arról volt szó, hogy nekem hetente egy alkalomra 10 perces összeállítást kell készítenem. Nem saját munkatársi gárdával, hanem azokkal, akik már ott dolgoztak, és azokkal az eszközökkel, amelyek akkor rendelkezésre álltak. Ha jól emlékszem összesen talán 18-an voltunk. Köztük kitűnő operatőrök, akik a televíziós szakma nagy operatőrei lettek, például Kocsis Sándor, Mezei István, Nagy József, rendezők közül ott volt már Katkics Ilona, és Zsurzs Éva, aki a Rádióból került át hozzánk a stúdió-osztály vezetőjének, így hívták azt a csoportot, amelyikben az operatőrök és a rendezők dolgoztak. Évának konfliktusa támadt a Rádióban az elnökkel, ezért otthagyta a Rádiót. Igen ám, de az akkori elnök azt mondta: Zsurzs Éva nem alkalmas vezetőnek, és azzal „büntette”, hogy „csak” rendezhet.

 

 

 


És mekkora rendező lett belőle. Igen sikeres és kollégái által tisztelt rendezővé vált, az olvasók kedvéért említem, hogy ő rendezte sok más sikeres tv-film mellett az Abigél című nagyszerű tv-film sorozatot is.

 

Van egy magam és családom számára használt mondásom, hogy az embernek gyakran az ellenségei teszik a legtöbb jót. Ez egy tipikus esete volt ennek. Egyébként mindig is egy híréhes ember voltam, ahogy megtanultam olvasni, az újság gyakran kezemben volt és böngésztem. A Rádiót is régen és rendszeresen hallgatom. A legrégebbi emlékeim közé tartozik, hogy ülünk egy asztal mellett, középen egy doboz, mindnyájunk fülén fülhallgató, csendben kellett lenni, hogy mindenki hallgathassa a Rádiót. Talán három vagy négy éves lehettem ekkor. A televíziós hírszerkesztést egyébként nem túl hosszú ideig csináltam egyedül, ha jól emlékszem egy hónapja dolgoztam ott, amikor jelentkezett Sényi Imre, de ezzel egyidőben, vagy még valamivel előbb átcsaltam a Népjóléti minisztériumból Karsai Nándort, velük szedtük össze az újságokból és a rádióból a híreket, majd összeültünk az operatőrökkel, akik már ott dolgoztak és megnéztük, hogy melyiket lehet képileg feldolgozni. Normál filmnyersanyagra dolgoztak az operatőrök, a laborálást, előhívást a Híradó és Dokumentum Filmgyárban végezték, sőt az ő, tehát a HDF külföldről kapott „turkálójából” is válogattunk anyagokat, amiket ők nem használtak a heti filmhíradójukban, tehát így indult a munka. Egyébként akkor már a Televízió bemondója volt a két híres kedvenc, Takács Marika és Tamási Eszter is. A zenei szerkesztő Fábri Éva ajánlott a képekhez aláfestő zenét, a rendező emlékeim szerint a legtöbbször Katkics Ili volt. Amikor ez a 10 percnyi hírcsokor így összeállt, elmentünk busszal a Fogaskerekűhöz és azzal a Szabadság-hegyi adótoronyhoz, ahol dolgozott az ugyancsak őstévés férfi bemondó Bán Gyuri, aki élőben olvasta fel a szöveget a zenés képekhez. Én jeleztem neki, hogy mikor kell kezdeni a következő szöveget. Így állt össze a tévé-híradó őse, az első képes hírcsokor, amelyet Képes Krónikának neveztünk akkor. A televíziózás azokban az időkben nagyon lassan fejlődött. 50 évvel ezelőtt, 1957-ben mindössze egy tízperces híradás volt egy héten, sőt még 1958-ban is, hiszen nem volt pénz a bővítésre. Elég hosszú ideig a Magyar Rádió Televíziós Főosztálya voltunk. A mi 10 perces összeállításunk mellett ismételték egyébként még hosszabb ideig a mozi filmhíradót is.

Pontosabban a Világhíradójukat, hiszen a hazai témákkal ti foglalkoztatok.
 

Egyébként helyileg a Szabadság téren, a volt Tőzsdepalota épületében dolgoztunk, illetve, annak egy részében. Eljött olyan pillanat, amikor azt hittük ennek a heti 10 perces híradásunknak a karrierje is befejeződik, annyira nem volt pénz a folytatásra. De egy értekezleten, ahol a tévés híradásokról volt szó elmondtam, hogy milyen fantasztikus gondokkal küszködve dolgozunk, egy felvevőgép és semmi több eszközünk, minden tudósítás filmanyagát ki kell vinni a HDF-be előhívatni, a Könyves Kálmán körút és a Szabadság tér között volt bizony távolság. Az értekezleten akadt, aki úgy vélte, ha ez ilyen nehéz, akkor nincs értelme saját hírcsokrot készíteni, átveszik a heti mozi-híradót, és azt sugározzák. Mi, akik ebben dolgoztunk, összedugtuk a fejünket, szidtuk a vezetést, hogy nem látják a fantasztikus lehetőséget ebben a munkában. Úgy döntöttünk mégiscsak megcsináljuk a tévé híradóját. Jól tettük, ez volt a jövő kihívása. Vezetők jöttek, vezetők mentek és az új garnitúra nyitottabb volt erre a feladatra. 1958-ban olyan döntés született, hogy a következő évben meg lehet indítani a heti második 10 perces hírműsort. 

 

 

 


Ki volt, az, aki mellétek állt, és a hírműsor fejlesztését szorgalmazta?  

 

Gács László volt az akkori Magyar Rádió és Televízió elnöke, de a Televízió első vezetője valamivel később az MRT-én belül Pécsi Ferenc lett, már a 60-as évek végén. 
 

 

Rá én is emlékszem, 1970-ben, amikor a Híradóhoz kerültem ő volt a főnök. A Képes Krónika mikor változtatott nevet az oly sokáig használt Tv Híradóra?
 

Amikor 1958-ban úgy láttuk, hosszabb időre kell berendezkednünk a heti egy műsorral, akkor a Keddtől keddig nevet adtam az adásnak, de, amikor megkaptuk a lehetőséget 1959-ben a heti két adásra, akkor változtattam a hírműsor nevét TV Híradóra, és ezt meg is tartotta évtizedeken át. Még 1957-ben kidolgoztunk a Karsai Nándival egy perspektivikus tervet, az adásnaponkénti egy híradóra. Mi ugyanis láttuk, hogy egy Televízió hírszolgálata nem maradhat le a lapoktól, nem maradhat le a Rádiótól. Követni kell nekünk is az eseményeket. A TV Híradó elnevezés, már ezt az előrelátást fejezte ki. Az első években a magyar televíziózás lassan fejlődött, az ország vezetői azt azért elfogadták és látták, hogy Magyarországnak is illik, hogy legyen saját Televíziója, de akkoriban egy-egy fontos értekezleten még úgy fogalmaztak, hogy „film, színház, sajtó, rádió és televízió”, tehát mi voltunk a sor végén. A kezdetektől láttam és vallottam, hogy az lehet igazán TV Híradó, ami naponta jelentkezik.  Továbbá azt is, hogy nemzetközi kitekintés nélkül sem híradó a híradó. Azt is vallottam, hogy Budapest nem az ország. Meg kell oldani a nemzetközi kapcsolatok megteremtését és az ország tudósítói hálózatának kiépítését is. Ez borzasztó nehéz feladat volt. Komoly lépéseket tudtunk ezen a téren megtenni. A napi híradózáshoz például önálló egységgé kellett szervezni a szerkesztőséget. A kezdeti időkben, ha mondjuk Kőbányán akartunk forgatni, akkor ehhez igényelni kellett a tévés gyártástól rendezőt, operatőrt, világosítót, eszközöket, autót. Szépen leforgatták, amit kellett, de nem ez volt a fő munkájuk, gondold el, hogy egy tévéjáték felvételéből kiszakítani egy operatőrt egy napra, hogy készítsen egy, egy perces riportot, az nem mindenkinek megfelelő feladat. Nem is logikus megoldás.

 

 

 

 

Világossá vált egy idő után, hogy kell híradós csapat.
 

Ezt kellett elérni, és ez egy fantasztikus küzdelem után sikerült is. Házon belül és házon kívül is meg kellett értetni, hogy híradót csak úgy lehet csinálni, ha minden gyorsan kéznél van, ha a Híradó szerkesztősége önálló egység a televízión belül. Hosszú évek munkája kellett ahhoz, hogy kialakuljon egy ilyen önálló szerkesztőség. Azt mondhatom, hogy ez a felállás Európában az elsők között nálunk alakult ki. 1970-ben élőadásként, műsorvezetőkkel már többé-kevésbé modern híradónak nevezhető hazai TV Híradó indult. Amit az akkori televíziós technika megengedett, azt mind fölhasználtuk. Remélem nem tévedek az időpontban, hogy 1968-ban érte el a hazai adás, az egy millió előfizetői számot. Egy millió tv-készülék tulajdonos, az több mint egy millió nézőt jelentett, hiszen akkor, sőt még most is, - egy készüléket többen néztek. A TV Híradónak pedig esténként 3-3,5 millió nézője volt. Ekkor alakult ki a heti hat adásnap, már csak a hétfő maradt meg tévémentesen. A hétfőt az 1980-as évek elején, 82-ben tették tv-adás nappá, és ezzel a TV Híradó is mindennapi műsorrá vált. Amikor televíziós munkámat kezdtem 1957-ben, tudomásom szerint 8 ezer készülék működött az országban, 1968-ra ez a szám egy millióra emelkedett. Ezt már nem lehetett a sajtó és propagandában, jelentőségében a mozi, a színház és az írott sajtó mögé sorolni.

 

Többen vallották már azt a nézetet e lap hasábjain, hogy az 1960-as évek végétől, az 1970-es és még a 80-as években is a hazai televíziózás „aranykorát élte”, megkezdődtek a színes adások, sok-sok tévéfilm, tévéjáték, művész és tudós portré, sok-sok az egész országot megmozgató vetélkedő készült, no, de ez már nem az őstévé, hanem a hazai tévé felnőtt kora volt.
 

Felmérések igazolták, hogy a TV Híradó igen népszerű volt. Ez adta nekünk a lendítő erőt. A híradósok között a nemzetközi kapcsolat is igen erős volt. Már 1964-ben létrejött a szocialista országok tévés szervezete az Intervízió, ami hírcserékre és műsorcserékre adott lehetőséget, napi kapcsolatunk volt 1968-tól az Eurovízióval is.  Tehát a külföldi napi események képei is a rendelkezésünkre álltak. Én tehát időben tudtam arról, hogy a híradók a nyugati országokban milyen technikákkal dolgoznak, milyen fejlesztésekre van szükségünk. De az amerikai UPI-tól és az angol Visnews-tól már 1958-tól, szerződés alapján rendszeresen kaptunk felhasználható anyagokat, sőt napi aktuális képes híreket is.

 



Úgy tudom németül és franciául beszéltél, tényleg közvetlen kapcsolatokat építettél ki, sokat is utaztál nemzetközi rendezvényekre, egy-egy évvégén kosárszámra kaptad a jókívánságokat.
 

A TV Híradó a legtöbb friss külföldi hírt prezentálta ezekben az időkben is. Ami a hazai híreket illeti, már említettem, hogy alapelvem volt: Budapest nem az ország, kellenek a vidéki tudósítások is. Sényi Imre volt az, aki elkezdte szervezni erre az amatőr-filmeseket. Vidéki tudósítások alig elmondható kalandos úton jutottak el a budapesti szerkesztőségbe, mozdonyvezetők, buszvezetők, taxisok hozták el nekünk a vidéki forgatott filmanyagokat. Előfordult, hogy autóstoppal magánemberek hoztak híranyagot. Szóval hősi időszak volt. Az amatőr filmeseknek tanfolyamokat szerveztünk, többnyire belőlük lettek később a hivatásos híradós vidéki tudósítók. A technika fejlődésével azután, a mágneses rögzítésnek köszönhetően a vidéki megyeszékhelyekről feljátszották a forgatott riportokat az MTV székházba.

A vidéki tudósítói munka mellett persze az is gyakori volt még a 70-es években, hogy innen Budapestről mentünk stábbal vidékre napi riportot, többnyire fontos protokoll-tudósításokat, vagy bonyolultabb riportokat készíteni.
 

Egyedül kezdtem a tv-híradózást és amikor nyugdíjba mentem, a 80-as évek közepén majdnem kétszázan dolgoztak a Magyar Televízió Híradójánál. Volt nagyszerű fotósunk, önálló grafikusunk is, az adott lehetőségek között mindent megtettünk azért, hogy frissek legyünk. Akkor még komputerek nem voltak, mobil telefon sem állt rendelkezésünkre és szerintem mi mégis naponta háromszor igazán friss adással szolgáltunk a nézőknek. Szerettük, amit csináltunk, csak olyan ember nem maradt meg a Híradónál, aki nem szerette ezt a munkát. Mondhatják azt, persze, hogy a messzeség megszépíti a dolgokat, de azt büszkén állítom, hogy a munkatársaim mind tudták, ők fontosak a Híradónak, és ezt a szellemiséget tudatosan alakítottam ki. Szerkesztő, műsorvezető, gyártás, operatőr, vágó, világosító vagy éppen gépkocsivezető, mindenki tudta, hogy nélküle nincs híradó. Egyébként akkora tekintélyünk volt, hogyha ne adj Isten lekéstünk egy eseményt, megismételték azt, például olyan előfordult, hogy egy nagykövet átadta újra a megbízólevelét, két államfő újra kezet fogott egymással kameránk előtt és sorolhatnám, a kivételes eseteket. Persze ez volt akkor az ország egyetlen TV Híradója.

 



Most milyen Híradót nézel?
 

Nem titok. Nagyon rendszeresen élő ember vagyok, Napi programom szinte ugyanaz. A Déli Krónikát, tehát rádiót hallgatva ebédelek, az Esti Krónika alatt vacsorázom, este fél hétkor megnézek egy kereskedelmi hírműsort, majd a közszolgálati csatorna esti Híradóját. Nem örülök, hogy előbbre hozták 7 órára a kezdési időpontját, mert így most ütközik az ATV hírműsorával. A nemzetközi eseményektől függően keresek meg külföldi híradókat, például az ARD vagy a TV5 adásait. Napközben Internetezek is. És az élő egyenes adásokat feltétlenül megnézem, az az igazán izgalmas televíziózás. A világesemények közvetítése.
 

 

Ebben nagyon hasonlítunk, nem véletlenül. Nálam a CNN szól, gyakran az írás mellett is. Rózsika! Látva ezeket a nagyon dizájnos, többnyire szuper gyors technikával dolgozó híradásokat van benned egy kis irigység?

 

Nincs, miért is lenne? Soha többé senkinek nem lesz alkalma arra, amire nekem volt, hogy megszervezze Magyarországon a semmiből a naponta többször jelentkező első tv-híradót.

 

 

Gál Jolán
Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.107770 másodperc.