MédiatechnikaObersovszky Péter, tudosító-műsorvezető

Médiatechnika | 2011. Szeptember 21., Szerda 10:00

Engem, mint egy 56-os család leszármazottját, finoman szólva sem szerettek az előző rendszerben.

Történész akartam lenni, de az bizalmi szakmának számított, így eleve lehetetlenség volt, ezért magánzó lettem, főiskolai diplomámat is levelezőn szereztem meg. Rövid ideig tanítottam is. A katonai szolgálat teljesítése után nem sokkal, találkoztam Rózsa Péterrel, aki akkor a Magyar Rádióban dolgozott, - és nagy tisztelője volt apámnak, Obersovszky Gyulának. Megkérdezte nincs-e kedvem rádiózni? Mondtam igen.

 

Obersovszky P_DSC0048.JPG

 

Próbáltam a tanítással összeegyeztetni a riporterkedést, de végül az utóbbit választottam. A Napközben rendkívül bátor műsornak számított az 1980-as évek elején, mi beszéltünk például a kábítószerezés problémáiról is, ami nagyon kényes téma volt. Szolgáltató műsornak könyveltek el minket nem politikainak, de élő műsor lévén nem törődtünk a tiltásokkal. Borzasztóan jól éreztem ott magam. Egyik munka hozta a másikat, a 168 óránál is kaptam feladatokat, a hírműsorokban sorra. Meg kellett akkor tanulnom nemet mondani is, ami nehéz volt.  Az 1980-as évek közepétől 1990-ig a Rádiós időszakom egészen elképesztő volt. Ekkor már hónapról-hónapra lazult a nyilvánosság, egyre több cinkosunk akadt az akkori hatalomból, így lett életemnek ez a korszaka egy hallatlanul izgalmas történet.

 

Ezek vezettek el az igazi változásokig, az 1989-90-es választásokig.

 

Kimozdult a világ a sarkaiból, és én ennek a kellős közepébe keveredtem. Megéltem a Lakitelki Nyilatkozatot, a FIDESZ alapítását, az alternatív KISZ és új pártok próbálkozásait és azt, hogy az illegális értelmiségi létből át lehetett kerülni a legálisba.

 

Olyan izgalmas időszak volt ez, amilyen sokáig nem adatik meg az utánunk jövő fiatal újságíróknak.

 

Mikor és hogyan csábított el a televízió?

 

Szinte azonnal és párhuzamosan a rádiózással. Akkor még nem adóztunk, közös kasszán éltünk a televízióval. Akit a Rádióban felfedeztek és jó dolgokat csinált, azt szinte azonnal áthívták a televízióba is. Természetes szakmai átjárás volt a két intézmény között. Én a megboldogult Déri János kísérleti műsorában, a kísérleti TV2-ben kezdtem szárnyaimat próbálgatni. Sárdi Annával, Rózsa Péterrel dolgoztam.

 

Ezután jött a Bánó András-féle Esti Egyenleg hírműsor. A Magyar Rádió és a Magyar Televízió összes hír és háttér-műsorát sikerült végigjárnom. Részt vettem egyébként két lap-kísérletben is, az egyik 1989-ben volt, a Kisgazdapárt indításakor, a régi sajtótörvény mellett megcsináltuk Ómolnár Miklóssal az új Kis Újságot.

 

Megjegyzem, hogy a Kisgazdapártot nem tiltották be, csak nem működött a Kádár-rendszerben.

 

De ekkor gyorsan működésnek indult, és mi készítettük el a régi formátumban a lapjukat. Indult akkoriban Respublika néven új hetilap is, amelyik szintén rövid életű lett, de nagyon izgalmas volt ezekben részt venni.

 

Szóval voltak munkáim az írott sajtóban is. A televíziós pályafutásom, mint említettem a Déri-féle kísérleti műsorban indult el. Tettem kitérőt a Gombár János szerkesztette Ablak című szolgáltató műsorban is.

 

Bekövetkezett az, ami a Rádióban, hogy kézről kézre adtak a szerkesztőségek. Totális belefeledkezéssel tevékenykedtem.

 

Obersovszky P_DSC0152.JPG

 

Előnyöd lett az egykor hátrányt jelentő származásodból. Kapkodtak érted a szerkesztők.

 

Igen. Ez így van. Nagyot fordult a világ. Olyan szenvedéllyel dolgoztam, hogy gyakorlatilag mindent háttérbe szorított az életemben. A munka volt számomra a szerelem. Ez elég hosszú ideig tartott. Kárára vált a családi életemnek, nyugtalanabb természet is voltam az átlagnál, nem én lettem a lányos anyák álma.

 

Egzisztenciálisan jól megvoltam, de se ünnepnap, se hétvége.

 

Változatos és izgalmas szakmai pálya a tiéd, de, ha nem dolgozol egy helyen tartósan, nem marad meg a munkád nyoma eléggé az emberekben, nem gondolod?

 

Lehet. Arra például szintén büszke vagyok, hogy 1995-ben kísérletet tettünk A Hét feltámasztására, másfél évig készítettük és elmondhatom magamról, hogy én voltam ennek a műsornak az utolsó főszerkesztője.

 

Ezt követte az első kereskedelmi televízió a TV2, majd utána az InfoRádió. Rövid időre visszatértem az MTV-hez, ahol elkezdtünk egy Talk-show-t, ami formailag és tartalmilag is nagyon modernnek számított.

 

Valamiért ez túl veszélyesnek bizonyult, pedig benne volt a nép hangja is, meg az érintetteké is. Kissé megharagudtam ezért könyveket írtam. Ezt követően kezdtem el dolgozni az Echo TV-ben Gulyás Istvánékkal, akikkel indítottunk egy kemény és kritikus hangú műsor-folyamot, amit igen tanulságosnak nevezhetek. Nos, az elmondottak miatt a teljes életrajzomat nehezen írom meg.

 

DSC_0097_kicsi.jpg

Ami számomra a legérdekesebb a legutóbbi televíziós munkáid közül az a líbiai tudósítói kiküldetés. Milyen érzés volt a líbiai sivatag széléről bejelentkezni, amikor is körülötted sehol egy szál felkelő sem látszott?

 

Volt felkelő, meg lázadó, ha nem is éppen azon a helyszínen, de érdekes feladat volt.

Egyáltalán miért cserélték le az arabul tudó Al Ghaoui Hesznát veled, van erre magyarázat?

 

Igen, egyszerűen azért, mert Heszna testvére Szíriában férjhez ment, neki oda kellett utaznia. Lett tehát egy tudósítói hely, amit be kellett tölteni. Olyan embert akartak odaküldeni, aki üzembiztosan tud tudósítani.

 

Bizonyára annak számítok, mivel már három háborút is közvetítettem: a két Öböl-háborút, továbbá a szeptember 11.-ét, de mindig stúdióban, élő műsorban. Előfordult, hogy napokig ki sem mozdultam a stúdióból, odahozták számomra a váltás-ruhát meg a hideg élelmet. Egyre jobban izgatott, hogy mehessek már egyszer oda, egy ilyen forrongó helyszínre. Mázlim lett azzal, hogy Hesznának el kellet utaznia a családi eseményre. Az arab világban ezt talán még komolyabban veszik, mint nálunk. Én pedig gondolkodás nélkül vállaltam helyette a líbiai feladatot. Arabul ugyan nem beszélek, de angolul megértetem magam. A helyszínen kiderült egyébként, hogy rengeteg ember segít a tolmácsolásban. Ráadásul a rádiós Marosi Tóni már szerzett ottani magyar embert, aki sokat és készségesen segített nekünk. Különösen készségesek voltak a diákok, hiszen ez az ő forradalmukként indult. Egyetemisták ingyen jöttek, tolmácsoltak, vezettek bennünket a különböző helyszínekre. Azt mondhatom igen komoly információs hálózatot dolgozott ki a forradalmi kormányzó tanács.

 

Azt mondod, hogy ez nem a nyugat által erőltetett lázadás volt, azon az alapon, hogy ha sikerült Egyiptomban, akkor sikerülni fog Líbiában is?

 

Az első körben úgy hiszem, hogy nem. Szerintem sokáig a Nyugat nem tudta, hogy mit kezdjen ezzel az egésszel. A fiatalok körében spontán megmozdulások voltak, Internet-forradalom módjára. Új jelenség volt, amivel szembetalálkoztam, no meg a világ is, hogy egy lázadás végigsöpört az arab országokon. És rosszat lépett itt erre a hatalom, hiszen belelövettek Bengáziban a tömegbe. Utána ez már társadalmi megmozdulássá vált.

 

Ráadásul Líbia gazdag ország, nagyon értékes kőolaj-lelőhelyekkel. Egyiptomban lehetett szegénység lázadást szítani, itt nem.

 

Nekem Líbiában azt mondták, az Internettel megfertőződtek már az ottani fiatalok is, nekik pontos képük lett arról, hogy hogyan élhetnének. És nemcsak a fiataloknak, hanem az idősebbeknek is. Azt mondták például, hogy ők ugyan kapnak 500 dollárt Kadhafitól, alanyi jogon az olajbevételből, de nem látják, hogy országuk úgy fejlődne, mint Szaud-Arábia, pedig lehetne olyan is. Ebben igazuk van.

 

_DSC0145_kicsi.jpg

 

Számomra azért volt szimpatikus a tudósításod, mert láttam benne mértéktartást.

 

Mert nagyon óvatosan kell bánni az ilyen dolgokkal. Láttam ezeknek az embereknek a naivitását és a teljes elképzelés-nélküliségét. Hogy tudniillik merre is szeretnének haladni ezzel a felkeléssel.

 

Mennyi időt is töltöttél kint Líbiában?

 

Majdnem három hetet, két részletben.

 

Most így utólag, hogy látod ezt a tudósítói munkádat? Alapvetően kudarcként élted meg, hogy nem közvetíthettél egy sikeres forradalmat, vagy örülsz, hogy ép bőrrel megúsztad?

 

Az első periódus után, amikor Kadhafiék támadtak, akkor nem volt ott könnyű újságírónak lenni. A front állandóan mozgott, előfordult, hogy fölpakoltak a stábok és elindultak a felszabadultnak vélt város felé, majd kiderült, hogy nem szabad a város.

 

És akkor cuccokkal futás vissza. Maga az EBU is bajban volt, hogy áthelyezze-e a székhelyét vagy ne. Akkor az embert nagyon megkísértette, hogy ez az ő személyes ügye. A második körben, amikor az ENSZ és a NATO beavatkozott, illetve az európai hatalmak és Amerika, akkor hirtelen és teljes terjedelmében átrajzolódott a kép. Akkor sem lett egyszerű a történet, de nem tűntek a felkelők kiszolgáltatottnak. Ebben a második periódusban derült ki, hogy ez mégis elsősorban a nagyhatalmak játszmája.

 

Nincs igazán karizmatikus vezetője a líbiai ellenzéknek. Az olaj és a gazdasági érdekek mentén valószínű Nyugat-Európa fogja ezt a konfliktust megoldani. Innentől kezdve elvész ennek a forradalmi és polgárháborús romantikája.

 

Obersovszky P_DSC0157.JPG

 

Mit tippelsz, fogsz még menni háborút tudósítani Líbiába?

 

Azt mondom, hogy nem, mert ez a történet már tényleg a nagyhatalmak játszmája.

 

Líbiában nincsenek pártok. Ez számomra a legmegdöbbentőbb, hogy miközben mi európaiak azon gondolkodunk, hogy ezekben az országokban hogyan lehetne nyugati típusú demokráciát létrehozni, szembesülni kell azzal, hogy ott nincsenek pártok. Az egy törzsszövetségi társadalom. Elgondolhatatlan az, amiről mi beszélünk. Például még azt sem értik, hogy miért rendelkeznének a nők választójoggal. Még a tüntetéseken sem lehetnek együtt a férfiakkal. Elkülönült csoportokban mozoghatnak, lefátyolozva. Ők sem az adórendszert, sem a többpárti demokráciát nem értik.

A líbiai ügyet ezek szerint nem fogjuk megoldani, de arról beszélj még, hogyan dolgoztatok, ketten voltatok az operatőrrel?

 

Igen, Ancsin Csaba volt az operatőr, aki, amikor a tudósítói gárda már végig feküdt a homokban, ő még felvette kamerájával a lövedékek becsapódását is. Higgadt, nagyon türelmes és bátor operatőr. Mi korábban mindig irigyeltük a CNN-t az amerikai hírtelevíziót, de azt tapasztaltuk, hogy egy magyar vagy egy francia és német stáb között semmi különbség nincs. Senki nem rendelkezik azzal, amivel a CNN igen, mégpedig saját műholddal. Ők nem függtek semmitől, egy platós autóra felrakták a kis műholdvevőjüket, megkeresték a saját műholdjukat és bárhonnan, bármikor bármilyen formában tudtak adni, tudósítani.

 

Szóval van a CNN és van a világ többi része, amely bérel műholdakat méreg drágán, közvetlenül ezekre nem is tud mindig felcsatlakozni, ezért az EBU-n az European Broadcast Union-n keresztül dolgozik, akik tündéri emberek, én nem irigylem őket, nekik kell megküzdeniük az összes többi stábbal. Zseniálisan dolgoznak egyébként. Rájöttünk a megfelelő receptre: ha szerény kelet-európai módjára viselkedünk és pontosan, profi módon időben ott vagyunk, nem dühösködünk, és nincs velünk probléma, akkor bennünket szeretnek. Azt vettük észre, hogy bármilyen technikai gondunk volt, a műholdas telefonunk lemerült például, nem tudtunk kapcsolatba lépni Budapesttel, akkor olyan gondokat is megoldottak helyettünk, amit senki másnak nem tettek meg. Az, hogy lényegében problémamentesen tudósíthattunk, az nekik volt köszönhető.

 

Obersovszky P_DSC0097.JPG

 

Ők is technikai nehézségekkel küzdöttek, hiszen Líbiában kikapcsolták a telefont és az Internetet, tehát csak műholdas telefonon keresztül tudtunk kapcsolatba lépni a világgal. Ez a munka tudósítói szempontból és a Magyar Televízió részéről nagy dobás volt!

 

Fiatalemberként megéltem azt, hogy különböző ellenzéki körök miatt a titkosrendőrség is megkeres, és tudtam, hogy megfigyelés alatt állok, tehát észnél kellett lenni, bár viszonylagos védettséget adott apám 56-os szerepe, de támadhatóságot is. Tudtam, hogy nem rendelkezem beépített emberrel a rendszerben, nem lesz, aki kimentsen. Én azok közé tartozom, akik nem becsülik le bizonyos MSZMP vezetők szerepét a rendszerváltásban, és azt is gondolom, hogy nagyon sok ember konstruktív magatartása kellett ahhoz, hogy itt nagyobb bajok nélkül át tudjon állni ez a társadalom egy másik rendszerre. Ezt megtapasztaltam és másként láttam, mint azok, akiket „védett ellenzékieknek” szoktam hívni.

 

Mind a mai napig megőriztem a távolságtartást és a higgadtságot, amikor megpróbálok elemezni dolgokat. Számomra az, az újságírói magatartás a szimpatikus, amely megpróbálja megérteni a jelenségeket.

 

Gál Jolán

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.959716 másodperc.