MédiatechnikaSEREG IMRE CSAPATA A HUNGARORINGEN

Médiatechnika | 2017. November 17., Péntek 07:00

RÁDIÓS KAMERÁKKAL A FORMA 1 -EN. Sereg Imrét nem kell bemutatnunk a Médiatechnikai olvasóinak, hiszen már számos alkalommal szerepelt a lapban. Ez alkalommal kértük, mutassa be a csapatát, és azt, hogy miből is állt a munkájuk a Hungaroringen.

Sereg Imrét nem kell bemutatnunk a Médiatechnikai olvasóinak, hiszen már számos alkalommal szerepelt a lapban. Évek óta technikai vezetője az osztrák ORF Újévi koncertjeinek, itthon pedig immár második alkalommal biztosítja a Forma 1 televíziós közvetítéséhez rendelt rádiós kamerák működését. Ez alkalommal kértük, hogy mutassa be a csapatát, és beszéljen arról, hogy miből is áll a munkájuk a Hungaroringen.

 

Az idei munkánk teljesen megegyezik a tavalyi feladattal. Alapvetően az MTVA illetve az Antenna Hungária a rendelkezésre álló eszközeikkel átveszik a Forma 1 menedzsmenttől a pontot, azaz a nemzetközi jelet, amihez hozzáteszik az MTVA helyszíni stúdióban készülő élő, aktuális anyagokat, amelyek a kommentátor állásokban, riporterek közreműködésével készülnek a helyszínen. Ebbe a munkafolyamatba integrálódunk be a csapatommal, és kezeljük azt az RF vagyis rádiós, mozgó kamerát, ami a Pit Lane-en van, vagy a Paddock-ban illetve a Starting Grid-en dolgozik, az indulásnál. Ezek a kamerák speciális feladatokat látnak el a verseny közvetítése során. Technikailag ez különösen érdekes, mert a kameráink a + Giga Hz-es sávban dolgoznak, amihez még nagyobb hosszúságú antenna kell, (csak zárójelben jelzem, hogy az angolok már 7 Giga Hz-en dolgoznak) ez nagyjából egy arasznyi 10-12 cm hosszúságú, ami 3.7 és 3.6 Giga Hz-en nagyon jól működik, és örömmel mondhatom, hogy a kameráink itt a terepen egy fél pillanat kiesés nélkül hibátlanul működtek.

 

nikilauda.jpg

 

Bárhol is voltunk a McLaren, vagy a Ferrari még tovább a Mercedes telepén, vagy bement a Box utcába, sehol nem volt velük probléma. Ehhez hozzátartozik az, hogy riporterek dolgoznak az operatőrökkel, akik fülesen keresztül kommunikálnak a közvetítőkocsival, amihez a hangot is mi szolgáltatjuk, ami a kamerán keresztül meg oda és vissza, melyek mind rádiós vonalakon, Motorola-val kerülnek streamelésre. Használunk Sennheisereket is, de csak a kamera és a riporter között, mert azok nem tudják ilyen nagy távolságon hiba nélkül átemelni a hangot.

 

Milyen típusú kamerákkal dolgoztok?

A magyar Forma 1 –re a megrendelők speciális kamerákat kértek, ezek a Sony XDCAM kamcorderek, melyek attól speciálisak, hogyha ne adj isten valami miatt szétesik az RF vagyis rádiós jel, akkor a kamera párhuzamosan rögzíti a gépen a kép és hanganyagot, de idén még nem volt ilyen probléma, de ettől függetlenül mi folyamatosan rögzítettük az interjúkat, ha esetleg szükség lenne rá, akkor az nálunk tartalékban megvan. Ez nagyon fontos, mert például tavaly volt egy helyzet, amikor a stábnak be kellett mennie egy sátorba, ahol nem volt jó a vétel, de ott is az XDCAM – et használtuk, és így meg volt mentve a helyzet, mert utána csak editálni kellett az anyagot, és mehetett máris adásba.

 

sereg1.jpg


Milyen optikák vannak a kamerákra felszerelve?

Canon optikákkal működnek a kamerák, ezek 14-es széles látószögűek, mert a riporteri feladatokhoz nincs nagy zoom igény.

Van egy 40 méteres darunk, amire az antennák kerültek, hogy a tribünök fölött is „lássanak” a kameráink. A helyzet az, hogy a kamera lent van a pálya szintjén, és onnan nincs rálátás az antennákra, akkor kép sincs. Ez viszont így kiváló megoldás, ami nagyon jól működik. E nélkül nem tudnánk megoldani a közvetítést, hiszen a tribünök mind fémből készültek, ez nagyon nagy árnyékolást jelent a videojel számára. A darukra még felszereltünk két plusz antennát és a kommentátori állásba is összekötöttük őket optikai kábelekkel, így diversity módban működnek, mindig azon jön a kép és hang, amelyik erősebben érzékeli a jelet. Összegezve tehát 2

antennánk van a darun, egy a Paddock-ban egy a kommentátoroknál, és mindegyik Diversity módban dolgozik. Itt nem fordulhat elő hiba.

És hol vagytok ti, hol található a csapat?

Mi egy kis kocsiban dolgozunk a TV Compound-on, ami az egész rendszer központja. Itt mindent tudunk ellenőrizni, a képen át a hangig. Az eszközeinken például látjuk a kamera akkumulátorának a töltését, a hangfelvételek erősségét, és lehetőségünk nyílik arra, hogy rádión jelezzük az operatőrnek a hibát, amin ott helyben azonnal korrigálni tud, lecseréli pl. az aksit, mielőtt az lemerül. Ezt mi mind ellenőrizzük, figyelünk a minőségre.

 

seregcsop.jpg


Kérlek szépen, hogy most mutasd be a csapatot!

A munkatársaim a német HD Wireless emberei, vezetőjük Patrick Nussbaum, videotechnikus, akivel itt van a kolléganője Ramona Heintz technikus és Sebastian Coat aki egy zseniális technikus, egyszerűen mindent tud, és akkor még itt van Thomas Ahr nevű kollégánk is, aki a kommunikációs hangot biztosítja a munkához. Az ő munkája nagyon fontos mert szemben a tavalyi helyzettel, idén bizony nehézségeink voltak a frekvenciák használatával. Valójába az ő munkájukat koordinálom és a magyar kollégákkal, és segítem nem csak szakmailag, de egyben tolmács is vagyok, segítek leküzdeni a nyelvi nehézségeket.

Mik a közeljövő feladatai a számodra?

A Forma 1 után hétfőn és egyenesen a Salzburgi Fesztiválra megyek, ami azért egy elég nagy kontraszt, ahol az AIDA c. operát közvetítjük majd és ahol a TV Skyline nevű cég megbízásából végzem a munkámat, és koordinálom a feladatokat az ORF osztrák televízió csapatával. Salzburgban egészen augusztus 13-áig leszek, majd irány haza és utána egy kis pihenés következik.

Köszönöm az interjút.


(Lejegyezte: Soltész Rezső)

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.091552 másodperc.