Előbb főrendezőnek, majd művészeti vezető, művészeti igazgató, elnökhelyettes volt, az intézménytől 1990-ben vált meg. 1993-ban ismét az Operettszínház következett, ahol 3 évig igazgató volt. 1996-tól 2002-ig az Operaház főigazgatója, 2000-től örökös tagja.
- Jászai Mari díj (1956, 1961)
-
Érdemes Művész (1967)
- Kossuth díj (1970)
- Arany Nimfa díj (1970)
- Balázs Béla díj (1974)
- Kiváló Művész (1978)
- Pro Urbe Budapest (2001)
- Az Állami Operaház Mesterművésze (2003)
- Életmű Díj ( a televíziós művészek titkos szavazásával)
|
|
|
|
|
Reményeim szerint ebben az évben rendezünk ismét Ki, mit tud?-ot a Magyar Televízióban. Ez nagyon fontos dolog lenne. Hogy sikerül-e összehozni még nem tudom, majd meglátjuk. Ez lesz, ha sikerül az idei legnagyobb feladatom, hiszen a zsűri elnökeként is dolgoznék benne.
- Jó hagyományát folytatná az mtv, hiszen valamikor a 60-as években rendezték az első Ki mit tudot, de mikor is volt a legutóbbi?
Legutóbb a 90-es évek közepén volt ilyen. Én először 1966-ban szerveztem ilyen műsort. A jelenlegi szervezése embrionális állapotban van, de mellettem áll a műsor bábáskodásában Farkas László, aki a korábbi Ki mit tudok gyártásvezetője volt, szerkesztőként Kapuvári Gábor intézi az ügyeit. Abban bízom, hogy május elejére, az MTV születésének 50. évfordulójára rendezett gálaesten ezt meghirdetjük, és ősztől elindítjuk.
- A közszolgálati televízió egyébként is foglalkoztatja Önt, hivatalosan a tanácsadója. Miben áll ez a feladata?
Ha kérik valamilyen ügyben a véleményemet, akkor azt elmondom, időnként beszélgetek az elnökkel, de ez nagyon mérsékelt feladat. A főbb feladatom tulajdonképpen az, hogy negyedévente összeállítok egy műsort Prémium vasárnap címmel. A Magyar Televízióban szerintem nagyon sok értékes műsor van, amit sokan azért nem néznek, mert akkor éppen nem tartózkodnak otthon, vagy népszerű műsor megy egy másik csatornán. Ezért kiválogatok egy délutánnyi anyagot, azokból, amelyeket a legértékesebbnek tartok, hogy felhívjam rájuk a figyelmet, vagy újabb lehetőséget adjak vele, hogy ismét megnézhessék a nézők.
- Igen láttam már én is részleteket belőle. A magyar 2-esen kerül adásra, a műsornak persze vasárnap lévén bőven van versenytársa még házon belül, sokszor az m1-esen is.
Ez ellen én nem tudok mit tenni, van azért promóciója, igyekszünk rá felhívni a figyelmet. Ez ugye egy másik televíziós világ, mint amiben évtizedeken át dolgoztunk. De ahhoz képest, hogy tényleg vannak vetélytársak, a nézettsége egészen elfogadható.
- Ha már azt mondják „mérhető a nézettsége” az azt jelenti legalább kétszázezer ember nézi.
Van annyi személyes hitelem, hogy elhiszik: jókat válogatok és van is iránta érdeklődés. Azt kell mondanom, hogy ebben a hivatalos nézőszám mérésben nem igazán hiszek. Volt, hogy olyankor is kimutattak nézőszámot egy csatornán, amikor az ORTT ítélete értelmében nem volt éppen műsorsugárzás. Szóval ez a magyarországi nézőszám mérés nem túl hiteles.
- Jobban hisz a személyes visszajelzéseknek?
Én abban bízom, amit magam is tapasztalok. Sokat jövök-megyek, járkálok a városban, utazom villamoson és buszon is, sőt megyek piacra is. Ezeken a helyeken gyakran beszélgetek az emberekkel, és nekem egészen más a benyomásom a nézői reflexekről, mint sokszor a hivatalos nézettségi mutatóké. Tehát nem kifejezetten intellektuális körökben szerzem tapasztalataimat.
- Itt, ahol most beszélgetünk, az Operaház Erkel Színházában az idén van még rendezői munkája?
A repertoárban van 6 vagy 7 mű, ami az én rendezésem, de újakat nem nagyon szeretnék már. A legutóbbi három évben már csupa olyan rendezésem volt, amire azt mondom majdhogynem jóleső kényszer. A Rigolettót például azért, mert a japán impresszárió ragaszkodott hozzám. Bartók műveket is többször rendeztem, sőt filmen is, de személyesen akartam megerősíteni a Bartók évfordulót, születésének 125. évfordulóját. Újakat tehát már nem, a saját korábbi rendezéseimet gondozom. A Cosi fan tutte 28. éve van műsoron. Büszke vagyok rá, hiszen az idén beállt egy fiatal énekes csapat és általuk most vadonatújnak hat.
- Tehát inkább vissza a Magyar Televízióba, ahol 28 évet töltött el, hiszen 1962-ben lett ott főrendező, majd különböző elnevezéssel, de végig a művészeti, kulturális műsor-munka vezetője volt. Az MTV 50. jubileumán visszatér oda, no nem művészeti igazgatónak, de dolgozónak.
Örülnék a lehetőségnek, nekem négy alapmunkahelyem volt az életemben: az egyik kezdettől fogva a Színház és Filmművészeti Főiskola, ahol annak elvégzése után nyomban tanár lettem. Nagyon hosszú ideig oktattam, két évvel ezelőtt megkaptam a Professzor Emeritus címet, és akkor azt mondtam ennyi. A tanítványaim között Tarr Bélától Moór Mariannig sokféle művész megtalálható. Bálint Andrástól Balázsovits Lajosig, Monori Liliig nagyon különböző tehetségek voltak és sokra vitték. Kevés tanár mondhatja el, hogy tanította Csonka Andrást és Tarr Bélát is. Színes paletta. A másik munkahelyem az Operettszínház, ahol voltam rendező, főrendező, igazgató, és ahová ma is vissza-visszatérek. A harmadik alapmunkahelyen az Operaház, ahol 19 évesen voltam ösztöndíjas rendező és a mai napig szinte megállás nélkül dolgozom nekik, a negyedik a nagy szerelmem, a Televízió. Szoktam mondani, hogy az Operaház az anyám, aki nevelt és kitalált, a Televízió meg a gyerekem, azt én találtam ki, mármint annak művészeti feladatait.
Szinetár Miklós ismertebb rendezői munkái:
Színház: Koldusopera, Egy szerelem három éjszakája, Szent Johanna, Don Carlos, Tartuffe, Kabaré, Játék a kastélyban, A víg özvegy.
Operák: Ory grófja, Fra Diavolo, Cosi fan tutte, Andre Chenier, Borisz Godunov, A sevillai borbély.
Tv-filmek: Igéző, Aranyborjú, Trisztán és Izolda, Rózsa Sándor, Az ember tragédiája, Bánk bán, Liszt Ferenc élete.
Mozifilmek: Délibáb minden mennyiségben, Háry János, Csárdáskirálynő, Az erőd.
- Mikor látott először hazai televíziót és hogyan került az MTV-hez?
Sose felejtem el, hogy az 1950-es évek végén Bánki László filmrendező fölhívott a lakására és rámutatott egy „dobozra” és azt mondta: házi mozi! Szilveszteri műsor ment, élőműsor, éppen bejött a színre Lorán Lenke és azt mondta: Televízióóóóóó! Még vendégként rendeztem a televíziónak Karinthy Frigyes: A nagy ékszerész című darabját, teljesen kezdetleges körülmények közepette, teljesen élőben, ugráltunk a kábelek között. Nagyon kalandos volt, én már akkor éreztem, hogy ez részemről szerelem lesz. Világéletemben vonzott a műfaji sokszínűség, és a televízió erre adott lehetőséget igazán. A Prémium vasárnapok összeállításában is ezt szeretem, hogy sokféle alkotást össze lehet benne párosítani. A mondást vallom én is, hogy varietas delectat! A sokféleség gyönyörködtet! Például a Teletaxi után beszerkesztek a műsorba egy Oscar Wilde kosztümös filmet. Szerintem a mai televíziók műsorai nagyon hasonlítanak egymásra. De, hogy 1962-ben hogyan kerültem konkrétan státuszba? Nagy örömömre és nagy bánatomra odahelyeztek. Akkoriban ez így ment. Bánatomra azért, mert ott kellett hagynom a Petőfi Színházat, amelyet én alapítottam meg, de mint mondtam nagyon érdekelt a televízió, tehát örültem is.
- Az MTV főrendezője lett, és itt is, mint az Operában elsősorban klasszikusokat vitt képernyőre.
Azt vallottam, hogy a mai témák imitálják a mát, abban a pillanatban, hogy valami nem dokumentum vagy nem Híradó, az játék. Sokkal őszintébb ez a játék, ha vállaltan valamiféle klasszikus ruha van a színészeken. Nem tesz úgy, mintha ma lenne. Ha azt akarom nézni, hogy mi van a mában, akkor megnézek egy Híradót, vagy politikai műsort vagy dokumentumfilmet. A másik részében a televíziózásnak, a fikciós műfajokban, ami nagyon mai kell, hogy legyen az nem a ruha, nem a környezet elsősorban, hanem a gondolat világa, a mondanivalója legyen nagyon mai. Említek egy példát: beválogattam a Premier vasárnapba Wilde Eszményi férj című darabját, egy 19. század végi történetet, sok pénz kellett az elkészítéséhez, gyönyörű kiállítású az alkotás, más világ, mint a miénk, de amiről szól, a politikai korrupció az, mintha csak ma lenne. A televíziós műfajban mindig fontos, hogy aktuális legyen, ne a ruházatban, ne a kosztümökben, a mondanivalójában, a szellemében. A külsőségek másodlagosak. A szappanoperákat azért nem szeretem, mert úgy tesznek, mintha a mának szólnának, valójában semmi mondanivalójuk nincs.
- Voltak a televíziós korszakában nehezebb évei is, amikor kritikát kapott bőven. Például a Délibáb minden mennyiségben című filmjéért és a Rózsa Sándor című tévésorozatáért.
A Rózsa Sándort még ma is büszkén vállalom. Igaz, hogy arányt tévesztettem benne: annyira tetszett a Móricz regény, amit remekműnek tartok, szóval többet tettem be az irodalmi szövegből, például monológokat, mint, amit a tévé elbírt. Az első változat 14 részből állt, és nem volt igazán sikeres, sőt többen a szélsőségeit kigúnyolták, Hofi Géza például készített róla egy zseniális pamflettet. Fogtam magam, nekiveselkedtem és megrövidítettem és lett belőle 9 részes sorozat. Ezután már négyszer vagy ötször megismételték és átütő sikerrel.
- Úgy emlékszem, hogy az első jelentősebb nyugatnémet-magyar televíziós koprodukciót, a Csárdáskirálynőt is ekkoriban rendezte.
De az nem a Televízióé volt, maszekfilm volt. De sok koprodukciót rendeztem. Hozzám tartozott a koprodukciós munka is a Televízióban, ez igaz. Amikor 1990-ben otthagytam az MTV-t, akkor az ilyen koprodukciós filmek éves bevétele egy millió dollár volt. Ma ez nulla. Nincs ilyen bevétele az mtv-nek. Ebben rengeteg kis műsor is szerepelt, nemcsak nagy filmek. Két nagy televíziós koprodukciós filmet rendeztem az egyik a Rudolf címűt 1988-ban, amelyik Rudolf osztrák trónörökösről szólt és az Osztrák Televízióval közösen készítettük, a legnagyobb munkám ezen a területen a Liszt Ferencről szóló film, amelyet a nyugatnémetekkel, és az olaszokkal közösen forgattunk. Ma is nézhető alkotás, nagyon nagy vállalkozás volt. Manapság ilyen nagy volumenű, igazi televíziós művekre a Magyar Televíziónak nincs pénze és lehetősége.
- Az m1 műsorigazgatója éppen e lap hasábjain állította, lesz még ilyen.
Ehhez persze jó külföldi partnerkapcsolatok kellenek, Önnek voltak már a 70-es években is. Igaz?
Hogyne, hogyne. Annyira voltak ilyenek, hogy, amikor otthagytam a Televíziót 1990-ben, két évre rá megalapítottam a magáncégemet és külföldi filmeket hozattam be a TV-nek, az első utam például a kölni filmvásárra vezetett, ahol szinte ünnepeltek, hogy visszatértem valamilyen formában a televízióhoz. Mi hoztuk be a Televíziónak a Csengetett Mylord, meg az Operamesék című filmeket és sok mást is. Most már természetesen nem teszem ezt, hiszen összeférhetetlen lenne a mai televíziós elfoglaltságommal.
- Több operatőr és rendező vallotta azt e lap interjúiban, hogy a magyar televíziózás aranykora művészeti műsormunka tekintetében az 1970-es évekre esett. Mit szól hozzá?
Erről Esztergályos Károly könyvet is írt.
- És minek volt köszönhető ez a termékenység?
Több mindennek. 77 tévéjáték készült egy évben. Nem volt a magyar irodalomnak olyan jelentős műve az Ember tragédiájától, a Csongor és Tündén keresztül, Krúdy műveken át, Szabó Magda regényekig, amit ne dolgoztunk volna föl. Például 16 Németh László darab került akkoriban képernyőre. Ezeket én irányítottam. Egyedül áll az MTV a magyar televíziózás történetében azzal, hogy akkor 10 év alatt 50 darab eredeti televíziós zenés színházat forgattunk le. A Hoffmann meséitől a Leányvásárig, új magyar operáktól az Otellóig nézők elé vittünk rengeteg operát és operettet kifejezetten televíziós eszközökkel.
- Pedig nem voltunk gazdag ország akkor sem, de meg tudták rá szerezni a pénzt, hogyan?
Valahogy erre mindig meg lett a pénz, és ezzel a terméssel az MTV akkor egyedül állt Európában. Amikor 1990-ben elhagytam az intézményt négy vitrin roskadozott azoktól a díjaktól, amiket ezekkel az alkotásokkal szereztünk. Utódaim gyorsan kipucolták ezt a négy vitrint. Büszke voltam a televíziómra, mondtam is, hogy azért, mert nem olyan, mint a televíziók általában, hogy két szórakoztatás között néhány ember agyon politizálja a nézőt. Ez a 90-es években nálunk is bekövetkezett.
- Igaz, hogy annyira közvetlen kapcsolata volt Aczél Györggyel, a Kádár-kor kultúrpolitikai vezetőjével, hogy felvette a telefont és rövid beszélgetéssel elintézett egy ügyet?
Ezek legendák, az Aczélnak közvetlenül semmi ráhatása nem volt a Televízióra. Nagy hatalom volt személyisége a kultúrában, de a televízióra nagyon áttételesen volt ilyen, és nem nagyon. Egyéb területen a Pártközpontban olyanok ültek, akik nem értettek a kultúrához, de az nekik is tetszett, hogy itt működik olyan műsorgyártó részleg, amelyik szép műsorokat készít és díjakat nyer vele. Külföldön meg dicsekedtem vele, hogy nálunk főműsor időben kerül adásba Sophoklész Elektrája és a legnagyobb tetszési indexet éri el, és nemcsak azért, mert klasszikus, hanem mert jó darab, jó műsor. Az elismerés nem is az írónak szólt, hanem a feszült történetnek. A sikerben része volt több nagyszerű munkatársamnak is, mint, Bánki László, vagy Liszkay Tamás, Szűcs Andor, Dobos István, akik ezt a fajta feladatot a lelkükön viselték. Azért az néha bizarr világ volt, mert az egyik elnökségi ülésen nekem rontott, hadd ne mondjam meg melyik vezető, „Micsoda disznóság, hogy most, amikor Husak elvtárs Pestre látogat, te azon a héten Arany János Toldiját teszed a műsorba, amelyikben tudvalévő a cseh vitézt legyőzi a magyar vitéz.” A politikai bornírtság ezen a területen is előfordult. Ilyesmire is oda figyeltek. Engem a 70-es években visszaminősítettek a 2. magyar hadseregről, a doni magyar hadseregről készített dokumentum filmsorozat miatt.
- A Televízió akkori elnöke nekem egy interjúban azt mondta erről, hogy azt kifogásolták, hogy a filmben elhangzottak példák a szovjet nőkről, akik jóban voltak a magyar honvédekkel, sőt szerelmi kapcsolat is kialakult közöttük. Tiltakoztak a Külügyminisztériumnál a környező országok, hogy miért akarjuk mi bizonyítani, hogy a szovjet nők kollaboránsok voltak az ellenség katonáival. Ezeket a részeket kellett volna kivenni belőle.
Én nagyon harcoltam Sára Sándornak ezért a Don kanyarban történteket feldolgozó filmjéért, elnökhelyettesként nem voltam hajlandó cenzúrázni. Hoztak egy pártfunkcionáriust a helyemre én pedig főrendező lettem, aki művész, aki nem okozhat bajt a politikában. Elég népszerű voltam, ezért nem akartak teljesen félreállítani. A 70-es évek egyébként tényleg olyan fénykora volt a magyar televíziózásnak, amilyen nem volt máshol Európában sehol.
- Jelenleg tanácsadó, beszélgetésünk végén arra kérem, hogy így nyilvánosan adjon tanácsot a mai mtv-s vezetőknek, mi lenne az?
Mindenképpen azt ajánlanám, hogy mondjuk ha egy tanárnak egy osztályban sok tehetsége van a kézilabdára, akkor ne akarja őket a futballra forszírozni, csak azért, mert az népszerű. Ne akarjon a Magyar Televízió a kereskedelmi csatornákkal versenyezni, az ő eszközeikkel! A Magyar Televízióból száműzném a kereskedelmi csatorna szagot. Azt a világot, amit ők találtak ki, hadd csinálják, az az ő dolguk. Nem kell erőltetni, hogy a köztelevízióé legyen a legtöbb néző, arra kell törekedni, hogy legyen sok hangadó, fontos és értékes nézője.
- Sok sikert a Ki mit tud megszervezéséhez!
Köszönöm szépen.
