SET - Közeledik a második forduló...

Médiatechnika | 2011. Május 30., Hétfő 14:00

A School of Entertainment and Technology (SET) Berlin, Erding, Köln, Bern, Bécs és Prága után Gresicki Tamás és Hidvégi Dániel vezetésével Magyarországon is elindította új, innovatív, fél-virtuális internetes platformját és képzéseit.

A SET hangtechnikusi kurzus első gyakorlati hétvégéje december elején lezajlott.  Az otthoni, elméleti felkészülés után - melyre a SET innovatív tanulói platformja ad lehetőséget - a tanulók elsőként a hangtechnika gyakorlati alapjait sajátíthatták el. Többek először találkoztak analóg keverőpulttal, mely felépítésének áttanulmányozása után már maguk oldották meg az equalizerek helyes alkalmazását. A rutinos oktatók és a kis létszámú csoportos foglalkozás miatt azok is sok tapasztalatot gyűjtöttek, akik már korábban dolgoztak keverőpulttal, hiszen ők is újabb, eddig nem ismert funkciókat ismerhettek meg. 

A tanulók - a SET által biztosított iMac-eken – összeállították az első Protools sessionjüket is, melyben első lépésként a szerkesztést és a vágást gyakorolhatták. Miután a tanulók megismerkedtek mind az analóg, mind pedig a virtuális keverés adta lehetőségek alapjaival, a már saját hallásukat és egyéni ízlésmódjukat is felszínre hozó  MIDI gyakorlatok következtek. A háromnapos, intenzív gyakorlat után a hallgatók már nem csak elméleti, hanem - főleg Protools-on alapuló - változatos gyakorlati feladatokat kaptak otthonra, hogy a közösen elsajátított alapok rendszeres, egyéni alkalmazások során rögzüljenek. Az oktatók az otthoni gyakorlatokat is úgy alakították, hogy ne csak a gyors és precíz munkavégzéshez szokjanak hozzá a hallgatók, de a kezdetektől nagy hangsúlyt fordítsanak egyéni hallásmódjuk, ízlésük alakítására is. A következő alkalommal egy profi hangstúdió, a Super Size Recording stúdió várja a SET tanulóit, ahol egy teljes zenekari hangfelvételt kell majd elkészíteniük.  

www.set-school.hu

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Ön részt vesz-e az AES 132 -ik konferenciáján?

Impresszum
Betöltés: 0.147316 másodperc.