MédiatechnikaLED invázió a Szigeten!

Médiatechnika | 2011. Október 24., Hétfő 17:00

Túl vagyunk a 19. Sziget fesztiválon. Sokan sokfélét mondanak a rendezvény kapcsán, de összességében büszkék lehetünk rá saját magunk és a világ előtt egyaránt.

Közel 40 helyszínen, több száz külföldi fellépő szórakoztatta az ide látogatókat, de ezen felül is megszámlálhatatlan látványossággal találkozhattunk.

 

Évekkel ezelőtt még csoda számba ment, amikor az első LED-es felületek megjelentek a Szigeten – akkor még nem is ez volt a fesztivál hivatalos neve. A 2004 előtti időszakban a Rock’n’Roll tiszta valójában volt jelen, aztán elkezdődött a „LED virágzás” időszaka.

 

foto1.JPG

 

Az első fecske a nagyszínpad mellett 2004-ben megjelenő, hazai gyártmányú, 25mm pixel távolságú, 256x192 pixel felbontású fal volt. A hazai gyártmányú kijelző sem felbontásával, sem fényerejével nem vette fel a versenyt mai modern utódaival. Ez a 30.72nm felületű tábla 3 tonnához közelítő súlyával, bonyolult mechanikájával, mai szemmel már „őskövületnek” számít. Telepítése bonyolult volt és hosszú ideig tartott. A mai gyártók már szem előtt tartják a könnyű és gyorsan telepíthető szerkezeteket, valamint a maximális mobilitást.

 

A következő évek szemmel látható, látványos változást hoztak. A show technika ma már elképzelhetetlen valamiféle látványelem nélkül. A méretek, a felbontások, a tartalmak és a felhasználások száma, formája és célja végtelen számú lehetőséget biztosít. A színpadi megjelenések mellett a vendéglátó egységek is kedvet kaptak a szemet kápráztató megoldásokra. Mindezek mellett – mutatva a felhasználhatóság sokszínűségét – a fesztivál egyik névadó szponzora monumentális építménnyel állt elő, amit speciális show műsorral tett egyedivé, 240m² felületnyi LED felhasználásával.

 

Összességében mégis három, jól elkülöníthető felhasználási módot lehetett megkülönböztetni: klasszikus színpadi installáció, Digital Signage „rendszerű” installáció, és az egyéb kategória.

 

A Klasszikus színpadi installációk közé tartozik a fesztivál központi eseményeinek helyt adó Nagyszínpad. Az idei évre egy teljesen új arculatot és monumentális kivetítő felületeket kapott. A színpad mindkét oldalán 60.27 nm felületű, Absen VPo10 LED falak kerültek beépítésre, ami az eddigiekben használt felületek duplája. Az oldalanként elhelyezett 49 modul súlya közel 3500kg, felbontása 20/10mm, fényereje  >6000 NIT. A hozzá tartozó vezérléssel, stúdiótechnikai eszközökkel, kamera rendszerrel önállóan és igény szerint az aktuális fellépő show-jába integrálva is működtethető felületek markánsan hozzájárultak a színpad központi jellegéhez.

 

IMG_1955_r.JPG

 

A többi helyszínen ennél sokkal kisebb felületeket találhattunk. A Metál színpadon, az MR2 színpadon a nagyszínpadéhoz hasonló kültéri LED falak dolgoztak 24nm felületükkel, a fizikai 10mm felbontásukkal és >5500 NIT fényerejükkel. Ezek a falak megfelelnek az EN60529 szabványban foglalt IP65 besorolásnak. A kabin szerkezetük és a fényerejük a kültéri időjárási viszonyokhoz igazodik, bírja az esőt, az erős napsütést.

 

Az olyan helyszíneken, amik „fedél alá” kerültek, mint a Party Aréna, beltéri LED fal és Grid LED, azaz rácsos szerkezetű, show LED biztosította a látványt. Mindkét technika klasszikusan beltéri alkalmazásokhoz használható. A 30m² VPi7 LED fal 7mm-es felbontása, 0,36m²-es kabin mérete lehetővé teszi a könnyű és gyors telepítést, a legkülönbözőbb képformátumok esetében is. Az elektronikus zenei stílus meghatározó előadói – David Getta, Tiesto, stb. – a rácsos szerkezetű LED rendszereket használja. A műfaj sajátosságából adódóan a látványon itt elengedhetetlen hangsúly van. A rácsos szerkezet lehetővé tesz olyan speciális világítási effekteket, amik a képernyő felület mögül történik. Ezek a videó anyaggal összekombinált világítás egy újabb lépése a modern színpadi megjelenéseknek. 60-70m² felületben a 37.5mm-es felbontás már élvezetes megjelenítést biztosít.

 

Metalszinpad FOTO_Szalay Mónika_.jpg

 

A Digital Signage rendszerek észrevétlenül lopták be magukat az életünkbe, úgy, hogy a legtöbben nem is tudunk róla. Az aktuális információkhoz való hozzáférés, a cégek reklámjainak mindennapos közelsége már annyira természetes, hogy fel sem tűnik a freez-ként, Grid LED-es felületeken futó reklámok, akciós ajánlatok, napi különlegességek finoman „arcba mászós” valósága.

 

Amennyiben a nappali időszakban ez nem is elég feltűnő, amint sötétedni kezd a Sziget fesztivál képekbe öltözik. A helyszínek villogni, világítani kezdenek és az éjszakában egy új típusú, önálló akarattal bíró rendszer kezd működni.  A vendéglátó ipar egy nagyon régi tézist helyezett át egy új, XXI. századi köntösben. Ahogy az éjjeli lepkék a lámpa fényére, úgy gyűlnek a fesztiválozók a 37.5mm felbontású, könnyű szerkezetű, rácsos LED csík köré. (fotó6) Ezeknél a rendszereknél a fő szempont az elhelyezés és a tartalom. A két feltétel jó összhangja erősíteni tudja egymást, és nyilván a vendéglátó egység forgalmát.

 

A korábban említett egyéb kategória igazából csak egy hatalmas építményre vonatkoztatható, ami unikálisnak számítana a világ bármelyik pontján. Az építmény egy metropolita részletre emlékeztető, toronyház struktúrájú szerkezet, aminek az oldal felületeit összesen 240m² LED fallal borították. A rendszerbe különböző méretű és felbontású technikák kerültek. Érdekes volt látni, hogy a 20/10mm-es felbontású falak, hogyan olvadnak egybe a 37.5mm-es Rács szerkezetű felülettel.

 

IMG_5078_r.JPG

 

A komplexum, már magába is szemet kápráztató és monumentális volt. A 75 tonnás „alapra” 6 tonnányi vasszerkezet épült, amire további 8 tonnányi súlyként nehezedtek a LED falak. A több mint 240 nm fekete felület amint életre kelt egészen egyedi, eddig idehaza nem látott, összetett rendszerben elevenedett meg. A grafikai elemek, az összefüggő, mégis szétdarabolt felületek, a 3D-s elemeket tartalmazó anyagok különleges hangulatot kölcsönöztek a monstrumnak. A felületek összetételét a grafikai tervezéshez igazították, így a legizgalmasabb elképzelések válhattak valóra. A 30m magasságú torony rendszerének vezérlését médiaszerverrel, és egy saját fejlesztésű szoftverrel oldották meg.

 

Csodaország határait csak a kreatív elme képzelőereje határozza meg. A hazai technikai eszközök, a fejlesztések még mindig tartogatnak meglepetéseket, kiaknázatlan területeket. A LED technológiák, a vezérlő rendszerek, a média szerverek, az emberi találékonyság összességében biztosítja a fejlődést ezen a területen. A nagyközönség és a szakma egyaránt érdeklődéssel várja a következő, a 20. Sziget fesztivált és biztos lehetünk abban, hogy az invázió folytatódni fog.

Perjési Péter

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom

Ön részt vesz-e az AES 132 -ik konferenciáján?

Impresszum
Betöltés: 5.565771 másodperc.