- De ne kerüljük meg azt a kényes kérdést, hogy a dokumentumfilmnél Radványi Dezső, akinek állítólag direkt kapcsolata volt a rendszerváltás előtti politikai hatalommal, vagy dr. Váradi György, akinek ügyészi múltja ismert volt és a színházi területet vezette, állítólag számtalan ilyen munkatársa volt a televíziónak. Mégis miért tűnik úgy, hogy egy szakszerű televíziózás volt a jellemző a rendszerváltás előtti korszakra?

Az, hogy az induláskor a gyártási vonalon volt katonák jelentek meg: Járai Béla, Szente László, Baji Tibor, az, hogy a politikai területek élére Kós Béla, Radványi Dezső került, aki az AVH módszertani osztályáról jött, Ipper Pál, aki AVH-s őrnagy volt, az tény. A televízióban mindig voltak ilyen típusú ejtőernyősök, ez nem a rendszerváltás utáni korszakra jellemző csak, de Ipper Pál, aki ENSZ tudósító volt mielőtt a rádióhoz került és a 168 órát vezette, azt állította, hogy nagyon megváltozott a véleménye a világról azokban az években. Ezek az emberek kétségtelenül televíziós szakemberekké váltak. Ennek ellenére a művészeti területeket egyfajta szabadság jellemezte. Én pártonkívüliként végigcsináltam egy életutat és nem szólítottak fel, hogy lépjek be. Liszkay Tamás főosztályvetőként nem volt párttag.

- Bánki László párttag volt, de ez a munkáján szerintem nem látszott.

Ő egy tipikus pesti polgár volt, aki ifjú éveiben belesodródott a mozgalomba, nagy MADISZ funkcionáriusból lett ORI rendező, majd rádiós, majd televíziós. Ő párttag maradt, de felesége Lehel Judit sosem lett párttag. De Czigány György kifejezetten nem állt közel a párt ideológiához, de Vecsernyés János a zenei terület másik jó szakembere meg párttag volt. Chrudinák Lajos, Peták István pártvezetőségi tag volt, Gombár János nem volt párttag.

- Amikor televíziós tevékenységedről beszéltél nem érződött, hogy folyamatos harcban álltál a politikával, vagy az azt képviselő munkatársakkal, inkább szakmai ellentétekről beszéltél.

Nekem nem volt politikai ellentétem, nekem személyes háborúim voltak, elsősorban Szinetárral. Ez is olyan kimondatlan utálat volt. Ő élt a hatalmával, én ettől nem ijedtem meg. Szerettem műsort készíteni, nem tartoztam bele sem a drámai rendezők klikkjébe sem más csapatokba. Magányos harcos voltam, igaz az is akartam lenni.

- Mennyiben képviselte Szinetár Miklós az aktuális kultúrpolitikát?

Aczél György kedvence volt, sok mindent el tudott érni, ami a televíziónak jó volt. Nem utasításra, de tartott ő egy határozott politikai vonalat, de meglehetősen liberálisra nyitotta a kaput. Az alkotóknak nagyon nagy száma kapott feladatot: színházi rendezők, filmesek. Nem élt vissza a hatalmával. Most úgy tünteti fel mintha az egész művészeti termés az ő érdeme lenne. Nem, mert az őt megelőző korszak Szűcs Bandi, Dobos István, Cserés Miklós időszakban is sok értékes törekvés volt. Cserés Miklós (1957-1958) főrendezői ténykedését Apáty Imre (1958-1959) követte, ezután lett Szinetár a meghatározó. A főrendezői funkció elsősorban a drámai területre volt hatással. A többi műsorterületet máshol felügyelték. Ez kezdetben a Zsurzs Éván a stúdió osztály vezetőjén múlt, mert egy csapatban voltak a rendezők és csak később osztották szét műfajok szerint. A két fő terület a művészeti és az aktuális volt.

- Horváth Ádám ebben a struktúrában hol helyezkedik el?  Úgy tűnik speciális önálló volt az utad.

Igen, én Szinetárral sohasem voltam jó viszonyban, másrészt mindig igyekezetem, hogy ne ragadjak le egy műfajnál, mert abban elfásul az ember, ezért a dráma, a dokumentumfilm, az élő adás állandó váltakozásában, a televízió minden területén dolgoztam. Így aztán amikor ő úgy látta, hogy túlfoglalkoztatott vagyok, és ezt az egyik terület elfogadta, a másikak nem, így folyamatosan tudtam dolgozni. Ma már nyugodta elmondhatom, hogy nagyon nagyszámú és igen különböző műsorban dolgoztam.